Kikapott a finnektől a magyar női válogatott a Nemzetek Ligájában

D. S. B.D. S. B.
2025.04.08. 19:24
Nem bírt a finnekkel Szarvas Alexandra csapata (Fotó: Dömötör Csaba)
A februári, hazai pályán elszenvedett egygólos vereség után idegenben is kikapott Finnországtól a Nemzetek Ligája B-ligájában a magyar női labdarúgó-válogatott, amely ezúttal 3–0-s vereséget szenvedett az északiaktól.

Szarvas Alexandra szövetségi kapitány nem volt könnyű helyzetben a finnek elleni idegenbeli találkozón, ugyanis Fenyvesi Evelin sérülés miatt el sem utazott a mérkőzésre, míg Csiszár Henrietta csapatkapitányként bár a társakkal tartott, de sárga lapos eltiltás miatt nem léphetett pályára a tamperei találkozón.

A mieink helyzetét az sem könnyítette meg, hogy a felek eddigi hat mérkőzése közül a magyar válogatott egyet sem nyert meg, öt vereség mellett az egyetlen döntetlen még 1993-ban született egy Eb-selejtezős mérkőzésen.

A csoportban Fehéroroszország legyőzésével harmadik helyezett magyar válogatott a 18. percben került hátrányba a finnek vendégeként, amikor Emma Koivisto fejelt a kapuba egy bal oldali beadás után. Erre hamar válaszolhatott volna a magyar csapat, de egy szép kontra után az angol Tottenhamet erősítő Csiki Anna lövése csak a keresztlécen csattant.

A mieink egyenlítése helyett a szünet előtt a finnek megduplázták a különbséget a válogatottsági rekorder Linda Sällström góljával, a fordulás után pedig a magyar válogatott gondjait tetézte, hogy Zeller Dórát sérülés miatt hamar le kellett cserélni. Szarvas Alexandra csapata szépítés helyett a hajrában újabb gólt kapott és 3–0-s vereséget szenvedett Tamperében.

NŐI NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA, 3. CSOPORT
4. FORDULÓ 
Finnország–Magyarország 3–0 (E. Koivisto 18., Sällström 39., Franssi 88.)

A B-liga 3. csoportjának állása
1. Szerbia 7 pont (2–0)
2. Finnország 7 pont (3–1)
3. Magyarország 3 pont
4. Fehéroroszország 2 pont

 

Legfrissebb hírek

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
3 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
4 órája

Győzelemmel rajtolt Szlovákia, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
4 órája

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
4 órája

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
4 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
6 órája

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
7 órája

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
11 órája