Bogdán még nem éli bele magát az egyes mezbe

– Egervári Sándor is elismerte, javarészt önnek köszönhető, hogy nem szenvedtek vereséget. Semmi kétség, rászolgált a kapitányi dicséretre.
– Igyekeztem helytállni. Az első félidőben nemigen akadt dolgom, viszont a szünet után az ellenfelünk felpörgette a játékot, akkor már nem unatkoztam. Magunknak tettük nehézzé a meccset, főleg azzal, hogy nem voltunk eléggé masszívak, jó néhány labdát elvesztettünk, ami miatt rendre a hátsó alakzaton csattant az ostor.

– Gólt mégsem kapott. Bár akkor sem szólhatott volna senki egy rossz szót, ha Valerij Bozsinov ziccerét nem hárítja bravúrral.
– Én azért keseregtem volna... Komolyra fordítva a szót, Bozsinov egy az egyben vezethette rám a labdát, próbáltam minél jobban zárni a szöget, egyúttal minél közelebb kerülni hozzá. Szerencsére sikerült, így védhettem.

– Az egyenlítő gólért végképp nem terheli felelősség...
– Gondolja, hogy ez megvigasztal?! Bántott, hogy percekkel a pályára lépése után Király Gábor kiszolgáltatott helyzetbe került. Megérdemelte volna, hogy ne kapjon gólt, amikor beállítja Grosics Gyula csúcsát. Apropó, nem az a nagy tett, hogy én mentettem Bozsinov lövésénél, hanem az, hogy Gabi nyolcvanhatodszor állhatott be a válogatott kapujába. A kalapomat újra és újra megemelem előtte!

– Ehhez képest mindent elkövet azért, hogy kiszorítsa a kezdő tizenegyből.
– Ez így keményen hangzik... Én inkább úgy fogalmaznék, mind a nemzeti együttesben, mind a klubomban azért feszülök meg napról napra, hogy a csapathirdetéskor az én nevem hangozzék el. Hála Istennek, itt is, ott is olyan kapussal dolgozhatom együtt, akitől rengeteg tanulok. Király Gábor és Jussi Jääskeläinen pályafutása önmagáért beszél, bolond lennék nem kihasználni, hogy mindkettejüktől elleshetek valamit. Mázlista vagyok, hogy ők a társaim.

– Ha abból indulunk ki, hogy manapság a válogatottban ugyanúgy az ön nevét vésik be először a meccsjegyzőkönyvbe, mint a Boltonnál, elkönyvelhető: lekörözte a kollégáit.
– A futballban minden hetente, sőt naponta változik. Maradjunk annyiban, hogy most mindkét helyen élvezem a bizalmat. Ez persze számomra örömteli helyzet.

– Ennyi?
– Azt ne várja tőlem, hogy hangzatos kijelentésekbe bocsátkozzam. Nem venném a bátorságot ahhoz, hogy azt mondjam, szép, szép, amit Gabiék elértek, de én már jobb vagyok náluk. Nekem egy feladatom van, és az abból áll, hogy ugyanúgy álljak a futballhoz, ahogy eddig.

– Ha nincs is kimondva, immár ön tekinthető a válogatott első számú kapusának.
– Jelzésértékű lehet, hogy a kétezer-tizenegyes évet lezáró lengyelországi mérkőzéshez hasonlóan a bolgárok ellen is én kezdtem, messzemenő következtetést azonban nem vonnék le ebből. Ha én most hátradőlnék, mondván, a következő alkalommal is biztosan nekem ad lehetőséget a szakvezető, hamar a kispadon találnám magam. Ezért sem élem bele magam abba, hogy az egyes mez már az enyém. Tisztességgel készülök a következő összecsapásra, a távolabbi jövő nem érdekel. Ha az foglalkoztatna, a jelent szúrnám el, márpedig azt egyáltalán nem szeretném. Nagyon élvezem ugyanis azt a szituációt, amelybe az elmúlt hetekben csöppentem. Csodálatos érzés, hogy a Premier League-ben és a válogatottban is védhetek, ugyanakkor tisztában vagyok vele, edzésről edzésre meg kell feszülnöm azért, hogy a helyzet ne változzék. Arra vágyom, hogy ez az izgalmas és nagyszerű időszak minél tovább tartson, ezért aztán szíves örömest szaggatom az istrángot.

A TELJES INTERJÚT, ILLETVE KIRÁLY GÁBOR VÉLEMÉNYÉT KERESSE A PÉNTEKI NEMZETI SPORTBAN!