A lengyelek nemcsak velünk, a fehér sassal is harcolnak

ACKERMANN SÁNDORACKERMANN SÁNDOR
Vágólapra másolva!
2011.11.15. 08:43
null
Az új lengyel mez nem nyerte el minden szurkoló tetszését (Fotó: Action Images)
Címkék
Franciszek Smuda, a lengyel labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bízik csapata jó szereplésében az év utolsó mérkőzésén. Jelezte: tud a poznani pálya gyenge állapotáról, de reméli, hogy minél többen nézik meg élőben a magyarok elleni keddi felkészülési találkozót.

 

„Tudok a stadion problémáiról, de remélem, hogy nem ismétlődik meg a Románia elleni mérkőzés (Lengyelország 1–0-ra veszített), amikor gyakorlatilag lehetetlen volt játszani. Az UEFA ugyanakkor mindenképp azt akarta, hogy a meccset Poznanban rendezzék, hogy tesztelhessék a helyszínt a 2012-es Európa-bajnokság előtt. A mi terveinket ez nem zavarta meg, mert már kiváló a stadion pályája" – nyilatkozta a lengyel szövetségi kapitány.

Az utóbbi időben nem volt éppen botránymentes a lengyel futballélet. Múlt hét szerdán, nem sokkal az olaszok elleni felkészülési mérkőzés előtt a Lengyel Labdarúgó-szövetség (PZPN) bemutatta a válogatott új mezét, amelyen már nem szerepel az ország nemzeti jelképe, a fehér sas. Ez a változás óriási visszhangot, illetve nemtetszést váltott ki a szurkolók körében. Sokan bojkottálnák az együttes mostani meccsét, ezzel tüntetve a régi dressz mellett.

„A válogatott meze körül kialakult helyzet nem olyan, amilyenre mérkőzés előtt vágyunk. Nem tudom, mekkora lesz a keddi nézőszám, de remélem, ha csak ötezer drukker látogat ki, ők is sokat segíthetnek a fiúknak. Most van egy kisebb válság, de hiszem, hogy a szurkolók nem hagyják magára a csapatot" – nyilatkozta a lengyel szövetségi kapitány.

Bár Smuda hivatalosan még nem hirdetett kezdő tizenegyet, annyit elárult, a háló előtt mindenképpen Lukasz Fabianski, az Arsenal kapusa kezd majd. Az olaszok ellen igen gyenge játékkal 2–0-ra elveszített meccs után Smuda kapitány szinte az egész kezdőcsapat lecserélését ígérte.

A lengyel kapitány szerint egyébként a magyar válogatott előrelépett az utóbbi időben.

„Bár az Európa-bajnokságra nem jutottak ki, mégis jó csapatot építettek. Erős csoportban szereztek 19 pontot, megverték Svédországot, a hollandoknak pedig három gólt lőttek. Komolyan jó focit játszanak" – dicsérte a mieink legjobbjait Franciszek Smuda.

Legfrissebb hírek

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
2 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
2 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
2 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
3 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
3 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
3 órája

Gyász: elhunyt az Újpest Öregfiúk legendás edzője

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik