U18-as válogatott: második meccs, második vereség, ezúttal Izraeltől

Vágólapra másolva!
2009.12.15. 16:28
Címkék
U18-as válogatottunk a Németországtól elszenvedett hétfői vereség után kedden játszotta le a második meccsét a hagyományos izraeli téli nemzetközi ifjúsági tornán. Csapatunk ezúttal a vendéglátók korosztályos gárdájával mérkőzött meg Nesz Zionában, és 1–0-s félidő után 2–0-ra kikapott. Együttesünk az utolsó mérkőzését csütörtök délután Szerbia ellen vívja Ra'ananában.

Válogatottunk Gábor Péter – Szvoboda Szabolcs, Vágó Levente, Jagodics Márk, Tóbiás Zsolt – Magos Mátyás, Windecker József, Szolnoki Roland (Szakály Attila a 84. percben), Vernes Richárd (Radó András a 76. percben) – Vólent Roland (Németh László a 88. percben), Batizi-Pócsi Balázs (Nagy Gergő a 64. percben) összeállításban játszott.

A mieink az első félidőben jól futballoztak és több helyzetet is kialakítottak, de fölényük ellenére nem sikerült gólt szerezniük, míg a házigazdáknak igen: az izraeliek a 21. percben jutottak vezetéshez. A második negyvenöt perc kiegyenlített játékkal kezdődött, majd a vendéglátók fokozatosan fölénybe kerültek, s a 74. percben már a második találatuknak örülhettek.

„A találkozó első felében jól futballoztunk, szervezetten védekeztünk és a támadásaink is ígéretesek voltak, de gólt sajnos nem tudtunk szerezni – nyilatkozta a mérkőzés után Pisont István szövetségi edző. – Az eredmény nem alakult jól a számunkra, de annak mindenképpen örülhetünk, hogy jó körülmények között remek iramú mérkőzéseken mérhetjük le, hol is tartunk."

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Kosárlabda
29 perce

Elképesztő sebesség: így száguldott Pedro Acosta a Balaton Parkban – videó

Egyéb autó-motor
42 perce

Csikós Zsóka K–1 1000 méteren, Csizmadia Kolos K–1 200 méteren világbajnok!

Kajak-kenu
46 perce

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
1 órája

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
2 órája

F1: Malajzia nem tervezi, hogy ismét házigazda legyen

F1
2 órája

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik