Olimpiai válogatott: edzőtáborba vonult a csapat

Vágólapra másolva!
2009.11.01. 19:28
Címkék
A november 13-i, Olaszország elleni (Győr, november 13., 16 óra) U21-es Eb-selejtezőre készülő olimpiai válogatottunk vasárnap az MLSZ telki edzőközpontjába költözött, ahol keddig táborozik majd. Egervári Sándor szövetségi edző - mivel az időpont nem hivatalos FIFA, illetve UEFA játéknap - ezúttal csak az itthon szereplő futballistákat veheti számításba. Vasárnap tizenhárom futballista érkezett meg Telkibe, öten hétfőn csatlakoznak majd.

Présinger Ádám, Szakály Dénes, Elek Ákos és Lázár Pál a Videoton vasárnapi, Vasas elleni bajnokija miatt késik, az újpesti Korcsmár Zsolt pedig családi ügyben kapott "kimaradást" vasárnap estére.

Vasárnap délután Egervári Sándor regeneráló edzést tartott, a foglalkozáson a combizom-húzódással bajlódó Debreceni András kivételével mindenki részt vett. A hétfői programban két tréning szerepel, s kedd délelőtt is lesz egy edzés. Az edzőtáborozást kedden 15 órakor az U19-es válogatott elleni edzőmeccs zárja.

AZ OLIMPIAI VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok: Somodi Bence (Diósgyőr), Horváth László (Kaposvári Rákóczi) - kapusok;

Mezőnyjátékosok: Szabó János (Paksi FC), Zámbó Bence (Győri ETO FC), Simon Ádám (Szombathelyi Haladás), Balázs Zsolt (ZTE FC), Kovács Dániel (Újpest FC), Vadnai Dániel (MTK Budapest), Pintér Ádám (MTK Budapest), Gosztonyi András (MTK Budapest), Lencse László (MTK Budapest), Debreceni András (Budapest Honvéd), Gyömbér Gábor (Lombard Pápa), Korcsmár Zsolt, (Újpest FC), Présinger Ádám (Videoton FC), Szakály Dénes (Videoton FC) Elek Ákos (Videoton FC), Lázár Pál (Videoton FC)

 

Legfrissebb hírek

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
10 perce

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
11 perce

Megvan a rég keresett csatár: Leverkusenből igazolhat az AC Milan

Olasz labdarúgás
15 perce

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
38 perce

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
1 órája

Vízilabda: önbizalommal telve várhatják az Eb-negyeddöntőt az U18-asok

Utánpótlássport
1 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: magyarok nélküli csütörtök este az ifjúsági világbajnokságon

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik