U20-as vb: szerencsére nem súlyos Futács Márkó sérülése

Vágólapra másolva!
2009.10.18. 10:37
Címkék
Tegnap késő este landolt Ferihegyen az egyiptomi világbajnokságon bronzérmet szerző U20-as labdarúgó-válogatott repülőgépe, a futballistákat rengeteg lelkes szurkoló fogadta a 2A terminálon. És természetesen ott volt az eseményen az NSO Tv stábja is, munkatársaink igyekeztek szóra bírni a főszereplőket.

A bronzmérkőzés mindössze 19 percig tartott Futács Márkó számára, akit Christian Gamboa alattomos szabálytalansága után le kellett cserélni.

„Szerencsére nem súlyos a sérülésem, az orvosok szerint csupán másfél hét pihenő vár rám, nagyon megkönnyebbültem – osztotta meg a jó hírt munkatársunkkal a Werder Bremen remek felépítésű csatára. – Klubcsapatom edzője is gratulált már, azt mondta, menjek vissza minél hamarabb, hogy elkezdhessük a gyógykezelést, és aztán újra a csapat rendelkezésére állhassak."

A rehabilitáció leghamarabb hétfőn kezdődhet meg, akkor utazik ugyanis vissza Németországba Futács, aki az addig hátralévő időt családja körében tölti.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
3 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik