U20-as vb: félig volt Németh Krisztián lábán a cipő a második góljánál

2009.10.10. 02:01
Címkék
SOMOGYI ZSOLT JELENTI SZUEZBŐL Németh Krisztián, az U20-as magyar labdarúgó-válogatott csatára a Nemzeti Sport újságírójának elárulta, hogy önmaga második, csapata harmadik gólja egészen különleges körülmények között született az olaszok ellen 3–2-re megnyert vb-negyeddöntőn.

„Koman remek indítása után beléptem a védő elé, aki azonban rálépett a sarkamra, így a következő lépésnél a jobb lábamon már csak félig volt rajta a cipő. Tudtam, hogy ballal kell ellőnöm a labdát, de szerencsére sikerrel jártam. Ezután olyan eksztázisba kerültem, hogy azt nem is lehet elmondani” – nyilatkozta a meccs egyik hőse a lefújás után.

Az AEK Athén kölcsönjátékosa persze azért megpróbálja elmondani, mit is érzett, valamint azt is, hogy miért veszekedett Koman Vladimirral, és miért kapott össze az olasz védőkkel. Minderről a Nemzeti Sport vasárnapi számában található exkluzív interjúban olvashatnak majd.

Legfrissebb hírek

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
12 perce

Zachariassen megérte a pénzét: olvasóink szerint a norvég minden idők legjobb FTC-légiósa

Labdarúgó NB I
27 perce

NHL: winnipegi sikerével már sorozatban hét győzelemnél jár a címvédő Carolina

Amerikai sportok
45 perce

Tekvondó: Szentgyörgyi Veronika az első fecske

Utánpótlássport
57 perce

A PSG és az MU korábbi sztárja fizetéséről lemondva futballozik nevelőegyesületében

Spanyol labdarúgás
1 órája

Korábbi bajnoka szerint az NB I-ben sokkal több kreativitás kell a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
1 órája

Szélesi Zoltán: Bosszantó, hogy egyetlen kaput eltaláló lövésből nyert a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

Sallói Dániel gólt szerzett, New Yorkban nyert a Toronto

Minden más foci
2 órája