Nem okoskodni, hanem bizonyítani kell!

– Szép nagy szakállal érkezett meg Telkibe.
– Kis borosta volt az csupán – tiltakozott Huszti Szabolcs. – Annyira siettem haza, hogy már nem volt időm megborotválkozni. Szobatársam, Bodnár László irigykedett is: senki nem venné észre, ha évekig nem használna beretvát, olyan babaarca van...

– Már azt hittem, megfogadta: addig nem szabadul meg az arcszőrzetétől, amíg nem nyernek meg egy sorsdöntő világbajnoki selejtezőt.
– Á, nem ez az oka. Na, nem mintha nem bíznék magunkban. Főleg annak tükrében, hogy számunkra csak egy eredmény elfogadható: a győzelem.

– Aligha szükséges emlékeztetnem, nem Máltára utaznak, hanem Portugáliába.
– Ráadásul a nevek alapján egy kisebb világválogatott vár ránk. Megjegyzem, a megannyi klasszist felvonultató együttes éppúgy tizenhárom pontot gyűjtött, mint a mi csapatunk. És ne feledjük, Portugália hazai pályán még nem nyert. Svédország és Albánia ellen döntetlenre végzett, Dániától pedig kikapott. Ha a dánok tudtak nyerni, akkor nekünk miért ne sikerülhetne?! Teszem hozzá, azok a dánok győztek Lisszabonban, akiket a budapesti nulla nulla után mindenki elkönyvelt egy gyenge garnitúrának, ehhez képest most jó eséllyel pályáznak a csoportelsőségre...

– Míg a magyar válogatott?
– A harmadik helyezés már előrelépést jelentene, ám nem tartanám nagy sikernek, hiszen még most is azt ecseteljük, hogyan futhatnánk be másodiknak. Lehet, a sorsolás elkészültekor sokan aláírták volna a harmadik helyet, én nem tartoztam közéjük, és szerintem a csapattársaim sem. Szóval hiába előznénk meg akár a portugál, akár a svéd, akár a dán együttest, csalódott lennék, ha csak harmadikként zárnánk.

– Más a hangulat most Telkiben, mint a Svédország és Portugália elleni selejtező előtt volt?
– Egy hónapja feszültebb volt a légkör. Két hazai meccs várt ránk, rájátszást érő helyet foglaltunk el, és mindenki hitt abban, hogy nyerünk. Nagy volt a felhajtás.

– Nem bírták a nyomást?
– Nem beszélnék nyomásról vagy teherről, tudniillik magunknak köszönhetően álltunk ott, ahol. Az említett felhajtás éppen ezért jogos volt. Ezekben a napokban nincs nagy sürgés-forgás a csapat körül, amit egyfelől bánok, hiszen ez azt jelenti, hogy az eredménytelenség sokaknak kedvét szegte, másfelől viszont a hasznunkra válhat, hogy ezúttal nyugodtabban készülhetünk az utolsó két meccsre.

– Érdemes latolgatni az esélyeket?
– Azért nem, mert az egyet jelentene a számolgatással, és abba nem szeretnék belemenni. A képlet különben is egyszerű: ha győzünk Lisszabonban, még álmodozhatunk, ha nem, akkor... de ezt a mondatot hadd ne fejezzem be.

– Szentpétervári klubjával négy pontra zárkóztak fel a listavezető Rubin Kazany mögé, miközben a válogatott hátránya „csupán" két pont a pótselejtezőt érő helyen tanyázó svédek mögött. Melyik előzést értékelné nagyobb bravúrnak?
– Egyik nagyobb szenzáció lenne, mint a másik. A Zenittel sokáig nem úgy szerepeltünk, ahogy azt tőlünk elvárják, a többség már elkönyvelt minket középcsapatnak, most mégis ott lihegünk az éllovas nyakán. Igaz, a verseny roppant szoros, egy-két rossz mérkőzés, és visszaeshetünk a középmezőnybe. A nemzeti együttessel hasonló a helyzet: előfordulhat, hogy nagyot alkotunk, ám az is benne van a pakliban, hogy csupán negyedikek leszünk. Hogy ne csak Albánia és Málta végezzen mögöttünk, ahhoz jól, hatékonyan, eredményesen és szívből kell futballoznunk. Persze kijelenthetek én most bármit, ilyenkor könnyű okosnak lenni. Bizonyítani úgyis a pályán kell. Mások mellett nekem is: elismerem, az utolsó két válogatottbeli fellépésem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, sajnos nem tettem hozzá annyit a csapat játékához, amennyit joggal elvárnak tőlem.

– Meglehet, azért, mert nem a szokott posztján, a bal szélen jut szóhoz.
– Ez nem mentség. Amúgy sem zavar, ha a jobb oldalon vagy középen, netán támadóként vetnek be, nekem csak az a fontos, hogy játszhassak.

– Eddig negyvennégyszer ölthette magára a címeres mezt –  huszonhat évesen erre büszke lehet.
– Az is vagyok. S közben arról ábrándozom, hogy az ötvenediket egy rangos viadalon ünneplem majd.

– Ez esetleg a világbajnokságon valósulhat meg.
– Meglátjuk. Úgy érzem, néhány szezon még van bennem, örülnék, ha ezeket az esztendőket nemcsak a klubomban, a válogatottban is végigfutballoznám. Ugyanakkor maximálisan tisztában vagyok vele: szép és jó, ha valaki, teszem azt, hetvenszeres válogatottnak vallhatja magát, csakhogy ha valahol, a nemzeti együttesben nem a mennyiség, hanem a minőség is számít...