Koeman szerint jobb lett a csapatszellem

Vágólapra másolva!
2009.10.12. 08:46
Címkék
Erwin Koeman csalódott a portugáliai vereség miatt, de szerinte a nehéz csoportban elért negyedik hely a realitást tükrözi. A kapitány azt mondja, a válogatott sokat fejlődött, még többet kell javulnia, ha sikeresen akar szerepelni a következő Európa-bajnokság selejtező mérkőzésein, márpedig számára ez a cél, és már erre gondolva készül a koppenhágai találkozóra is.

 

Gera (jobbra) többet várt a válogatottól (Fotó: Szabó Miklós)
Gera (jobbra) többet várt a válogatottól (Fotó: Szabó Miklós)

– Nagyon lényegre törően, feltűnő tömörséggel csak annyit mondott a sajtótájékoztatón, hogy a portugálok megérdemelték a győzelmet, mi pedig megtettük a magunkét. Az első világos, de mit jelent a mondat másik fele?
– Azt, hogy nem hibáztathatom a csapatomat – mondta Erwin Koeman szövetségi kapitány. – A két válogatott között ekkora a különbség, ezt el kell elismerni. A portugálok három-négy helyzetből szereztek három gólt, mi ugyanennyiből egyet sem, ez mindent elárul.

– Nem érzek a hangjában annyi indulatot és csalódottságot, mint egy hónapja, a svédek és a portugálok elleni budapesti vereség után. Most inkább számított erre az eredményre?
– Mint edző, mint sportember természetesen csalódott vagyok most is, hiszen mindig nyerni szeretnék. Ugyanakkor elég megnézni, hogy milyen csapatokban játszanak a dánok, a svédek és a portugálok, majd összehasonlítani ezt a mi játékosaink klubjaival, és máris kimondhatjuk, a mi szempontunkból a realitás érvényesült a csoportban. Mondom ezt annak ellenére, hogy mindegyik vesztes meccsünkön elpártolt tőlünk a szerencse, ellenkező esetben olykor jobb eredményt is elérhettünk volna.

– Tényleg csak a szerencsén múlott?!
– Nem, nem ezt akartam mondani. Nehéz csoportban kellett harcolnunk, sokat tettünk a sikerért, de valami mindig hiányzott, nem csak a szerencse. Sokszor követtünk el elkerülhető hibákat, amelyek kiscsapatok ellen nem bosszulják meg magukat, de a nagyok kíméletlenek, és végzetessé teszik őket.

– Miben fejlődött ez a csapat az utóbbi másfél évben, amióta ön a kapitány?
– Nagyobb lett a játékosok önbizalma, remek a csapatszellem, és előrelépés az is, hogy a válogatott elnyerte a szurkolók rokonszenvét.

– Koppenhágában milyen mentalitású csapat léphet pályára a csupán kötelességből lejátszandó, tét nélküli mérkőzésen?
– Először is pontosan meg kell tudnom, ki milyen sérülést szedett össze a portugálok ellen, hétfőn tisztul ki a kép, hogy kikre számíthatok. Szerintem a játékosok mentalitásával nem lesz baj, ők profik, akik mindig győzni akarnak, és biztosan dolgozik bennük a bizonyítási vágy. Még nem döntöttem el, de könnyen lehet, hogy Koppenhágában kísérletezem, és már az Európa–bajnoki selejtezőre gondolva állítom össze a csapatot. Meg kell találnunk azokat a játékosokat, akik a jövő emberei lehetnek, ebből a szempontból nagyon fontos, hogy Varga József bemutatkozhatott a válogatottban, és nem okozott csalódást. A világbajnoki selejtezők gyakorlatilag lezárultak, mostantól előre kell tekintenünk.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHATJÁK.

GERA ZOLTÁN CSALÓDOTT
Utolsónak sétált ki az öltözőből. A többiekhez hasonlóan lógó orral bandukolt a busz felé, ami érthető egy sima vereséget követően. Gera Zoltán legalább azzal vigasztalhatta magát, hogy a csapatból ő állt legközelebb a gólszerzéshez.

„Azt nehéz lenne vitatni, hogy a portugálok egyénileg jobbak nálunk. Igaz, hogy mi a Premier League-ben, a Bundesligában, a holland vagy a spanyol bajnokságban edződünk, de nem véletlen, hogy a legnagyobb, legerősebb klubok ma még inkább portugál futballistákat szerződtetnek, mint magyart. Ettől azonban a válogatott szerepelhetett volna jobban, hiszen csapatként kevesebbet nyújtottunk, mint vártam. Márpedig ez lényeges, mert egy kiváló együttes olykor kiegyenlíti az ellenfél játékosainak nagyobb tudását. Ezért kell felpörögnünk az utolsó selejtezőre, amelynek sajnos már csak az a célja, hogy elrontsuk a dánok ünnepét, és megmutassuk, többet tudunk, mint amennyit az ősszel mutattunk."

Legfrissebb hírek

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
34 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
48 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
51 perce

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
1 órája

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
1 órája

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik