Döntetlen Románia ellen Sopronban

Vágólapra másolva!
2009.10.28. 17:26
Címkék
A magyar női labdarúgó-válogatott szerdán 1–1-es döntetlent játszott a román csapattal világbajnoki selejtezőn, Sopronban. A magyarok továbbra is veretlenül állnak csoportjuk élén.

 

Méry Rita a hajrában mentett pontot Románia ellen (Fotó: Action Images, archív)
Méry Rita a hajrában mentett pontot Románia ellen (Fotó: Action Images, archív)

Sopronban 800 néző előtt lépett pályára a magyar női válogatott vb-selejtezőn Románia ellen. A csapat a Szőcs - Szeitl, Tóth II A., Tálosi, Krenács - Smuczer (Sipos L., 74. p.), Rácz Zs. - Jakabfi, Vágó F., Tóth G. (Méry, 60. p.) - Zágor (Pádár, 55. p.) összeállításban lépett pályára és 0-0-s félidőt követően 1-1-es döntetlent ért el. A találkozón a vendégek szereztek vezetést, majd a 82. percben Méry Rita egyenlített. A magyar válogatott ezzel továbbra is veretlen és vezeti a 4. csoportot. A mieink a következő vb-selejtezőjüket november 14-én Sopronban játsszák Ukrajna ellen.

„Küzdelmes mérkőzésen az első félidőben a románok, a másodikban a mieink domináltak, és kis szerencsével győzhettünk volna, de a helyzetek alapján az eredmény igazságosnak mondható - mondta a lefújást követően Vágó Attila szövetségi edző. - Együttesemben mindenki remekül küzdött, egy kiváló ellenfél ellen értékes döntetlent arattunk, amely jól jöhet még a végelszámoláskor. Három mérkőzés után hét pontunk van, veretlenek vagyunk, így nem lehetünk elégedetlenek."

A magyar együttesben Jakabfi Zsanett, Smuczer Angéla, Vágó Fanny és Méry Rita teljesítménye emelkedett az átlag fölé.

NŐI LABDARÚGÓ VB-SELEJTEZŐ
 EURÓPAI 4. CSOPORT
 Magyarország–Románia 1–1 (0–0)
 Gólszerző: Méry (82.), illetve Dusa (67.)
A csoport állása: 1. Magyarország 7 pont/3 mérkőzés 2. Lengyelország 6/3 3. Románia 4/3 4. Ukrajna 3/2 5. Bosznia-Hercegovina 0/3

 

Legfrissebb hírek

Varga Ádám rajtot rontott, az utolsó 150 méteren hínár ragadt a hajójára, így is első idővel középdöntős a vb-n

Kajak-kenu
19 perce

A Fehérvár vezetőedzője valami olyat szeretne elérni, amit eddig nem sikerült

Jégkorong
20 perce

Itt a vége: Jackson és Nkunku is kimaradt a Chelsea keretéből

Angol labdarúgás
41 perce

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik