Egervári bő keretet hirdetett az U20-as világbajnokságra

2009.08.25. 21:40
Címkék
Egervári Sándor kihirdette a szeptember 24-én kezdődő egyiptomi világbajnokságra készülő U20-as válogatott bő keretét.
Koman Vladimir (jobbra) a tavalyi U19-es Eb után most is irányíthatja társait (Fotó: Németh Ferenc)
Koman Vladimir (jobbra) a tavalyi U19-es Eb után most is irányíthatja társait (Fotó: Németh Ferenc)


A listán szerepel két, a Liverpooltól kedden kölcsönadott játékos is: a következő időszakot az AEK Athénban töltő Németh Krisztián, valamint az ezután a Córdobában szereplő Simon András.

A harmincas keret szeptember elején szűkül 21 főre. A névsorban nyolc légiós található.

A 2008-as U19-es Európa-bajnokságon szereplő csapatból Busai Attila, Lengyel Dániel, Gál András, Szabó László, Pokorni Péter, Iszlai Bence és Bajner Bálint nem került be a bő vb-keretbe.

Csapatunk a csoportmeccsek során szeptember 27-én Honduras ellen mutatkozik be a tornán, második csoportmeccsünk 30-án Dél-Afrika, a harmadik pedig október 3-án, az Egyesült Arab Emírségek ellen lesz.

A BŐ MAGYAR KERET
Kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool FC), Megyeri Balázs (Ferencváros), Kunsági Roland (Budapest Honvéd), Kovácsik Ádám (Reggina Calcio)
Védők: Debreceni András (Budapest Honvéd), Korcsmár Zsolt (Újpest FC), Szekeres Adrián (MTK Budapest), Kádár Tamás (Newcastle United), Szabó János (Paks), Zámbó Bence (Győri ETO FC), Varga Péter (Manchester City), Présinger Ádám (Videoton FC)
Középpályások: Dudás Ádám (Győri ETO FC), Tóth Bence (Ferencváros), Nagy Olivér (Pécsi MFC), Takács Péter (DVTK), Búrány Zoltán (DVTK), Koman Vladimir (AS Bari), Simon Ádám (Szombathelyi Haladás), Nikházi Márk (MTK Budapest), Hidi Patrik (Budapest Honvéd), Varga Roland (Brescia Calcio), Heffler Norbert (Pápa), Kiss Máté (Győri ETO FC), Farkas Zoltán (Kaposvár)
Csatárok: Németh Krisztián (AEK Athén), Simon András (Córdoba FC), Gosztonyi András (MTK Budapest), Balajti Ádám (DVTK), Futács Márkó (Werder Bremen)

 

Legfrissebb hírek

Egy kapus és három gólszerző – a hétfői meccsek legjobbjai

Foci vb 2026
1 perce

Mintha magamat látnám – Ronaldo így méltatta Kylian Mbappét

Foci vb 2026
2 perce

Tizenkét verseny, két magyar pilóta – az International GT Open a Hungaroringre érkezik!

Egyéb autó-motor
7 perce

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
10 perce

Zlatan Ibrahimovic: Nem ismertem rá a holland csapatra

Foci vb 2026
30 perce

Zavargások törtek ki Hollandiában a vb-kiesés után

Foci vb 2026
45 perce

„Mondja meg valaki Nagelsmann-nak, hogy ez így nem mehet tovább!” – sajtóvisszhang

Foci vb 2026
51 perce

A mexikói szurkolók éjszakai „szerenáddal” lepték meg az ecuadoriakat – videó

Foci vb 2026
58 perce
Ezek is érdekelhetik