Wilco van Buuren szép, de ellenálló házat építene az utánpótlásnak

– Mielőtt a magyar szövetség alkalmazásába állt volna, alig volt ember idehaza, aki kapásból tudta, hogy kicsoda Wilco van Buuren... Hollandiában a híresebb emberek közé tartozik?
– Dehogyis. Megadatott, hogy olyan kiváló labdarúgókkal futballozzam egy csapatban, mint Marco van Basten vagy Frank Rijkaard. Ők híresek, engem pedig ismernek a szurkolók – és ez azért nagy különbség.

– Csupán huszonhét esztendős volt, amikor véget ért a játékos-pályafutása. Az meg sem fordult a fejében, hogy elhagyja a futballt?
– Nem, és nem is tehettem volna meg. A név ugyanis kötelez: az édesapám és a bátyám is edző. Sportcsalád a miénk, nem szakíthattam a hagyományokkal, így aztán mindent alárendeltem annak, hogy sikeres legyek a szakmában.

– Milyen az ifjú magyar labdarúgók mentalitása?
– Úgy vettem észre, hogy a fiatal magyar játékosok többsége befelé fordul és bizonytalan. Nem bízik önmagában, és a csapatában sem. Ezért a mentális felkészítés roppant fontos része a munkámnak.

– Futballügyekben Magyarországon nem győzik hangsúlyozni az utánpótlás-nevelés fontosságát. Hogyan látja, vannak még tehetségeink?
– Vannak. A kérdés éppen ezért az, miként tudunk hatékonyan együttműködni az egyesületekkel és a klubcsapatok edzőivel, hogy a fiatalok töretlenül fejlődhessenek. Úgy nem lehet tanulni vagy dolgozni, hogy elnyújtózom a pamlagon, és várom, történjen végre valami. Mindig van mit csinálni, és a szövetség vezetői úgy döntöttek, külföldről hoznak szakembereket, akik azt is tudják: hogyan kell.

– Ön tudja, hogyan kell?
– Tulajdonképpen igen, de nem vagyok birtokában a teljes tudásnak, hiszen nincs olyan ember a földön, aki mindent tökéletesen tud. Ezért vagyok híve a párbeszédnek: üljünk le, és gondolkodjunk, hogy min lehet javítani. Alázat és befektetés nélkül nem lehet sikeres az ember.

– Nem titok, hogy a szövetség fejlesztési igazgatóját, Jámbor Lászlót még az amszterdami időkből ismeri, és a szakember csábította aztán tavaly ősszel Magyarországra.
– Jámbor László kiváló kolléga, remek szakember. Sokan a szemére vetik, hogy nem ért a futballhoz, pedig több mint húsz esztendeje erőnléti és koordinációs edző, méghozzá a legkiválóbbak közül. Aki ennyi időt töltött a labdarúgásban, arra még rosszindulatból sem lehet ráfogni, hogy hozzá nem értő. Felkeresett, s azt mondta: van egy izgalmas feladat. A magyar labdarúgásért kellene tenni. Úgy is mondhatnám, építőmunkásnak hívott. Kiásom az alapokat, majd erős falakat kell felhúznom, hogy évek múlva már olyan házzal büszkélkedhessünk, amely nem pusztán szép, de az időjárás viszontagságainak is ellenáll.

A TELJES INTERJÚ A KEDDI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATÓ