Huszti Szabolcs szerint egyre jobban alakul a válogatott

Vágólapra másolva!
2007.03.23. 14:19
Bár nemrég még egymás nevét sem tudják, most már egyre jobban összekovácsolódik a magyar válogatott – véli Huszti Szabolcs. A még mindig fiatal, de a többiekhez képest rutinos középpályás elismeri, rá is nagyobb felelősség hárul.
Huszti Szabolcs
Czagány Balázs
Huszti Szabolcs
Huszti Szabolcs
Czagány Balázs
Huszti Szabolcs

Szavazás

Milyen eredményt ér el a magyar válogatott Montenegróban?

Írja be az itt látható számot!
„Egyre jobban alakul a közösség, pedig néhány hónapja még egymás nevét sem tudtuk” – nyilatkozta Huszti Szabolcs az NSO TV-nek. – „Az utóbbi időben viszont több időt töltöttünk egymás társaságában, sokat beszélgettünk, és ez érezhetően jót tett a csapategységnek.”

A megfiatalított magyar válogatottban Huszti Szabolcs alapember, sőt, 26 válogatottságával ő már a rutinos játékosok közé tartozik.
„23 éves vagyok, lassan 24 leszek. Nem mondanám, hogy öreg vagyok, de már a rutinosabb játékosok közé számítok, valamint játszottam korábban Franciaországban, most pedig Németországban szerepelek.”

„Nagyobb felelősség van rajtam, ugyanis a keretben nekem van az egyik legtöbb válogatottságom, meg szeretném mutatni, hogy méltó vagyok a bizalomra.”

A magyar válogatottra a következő napokban két mérkőzés vár: előbb holnap délután Montenegró otthonában lép pályára felkészülési mérkőzésen, majd szerdán Moldova legjobbjait fogadja a Szusza Ferenc-stadionban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik