Siralmas volt, de legalább nem tétre ment

Igencsak visszafogott iramot diktált ugyanis a labdát valamivel többet birtokló görög válogatott már a kezdéstől, a magyar csapat pedig készségesen követte partnerét a rugós foci és a sakk legrosszabb tulajdonságait ötvöző mérkőzésen.

A vendéglátók az első félórában mintha jobban akarták volna, hogy másnap reggel tükörbe tudjanak nézni, és a magyar védők és középpályások hajmeresztő bizonytalankodásait kihasználva jópár akciót is vezettek, így nem egy meleg helyzet alakult ki a jól védő Király Gábor kapuja előtt.

A sokadik magyar figyelmetlenséget aztán góllal is büntette Jannakopulosz, ettől pedig mintha Lothar Matthäus játékosai is rádöbbentek volna, hogy még haza kell jönniük számot adni szerda esti teljesítményükről, így kicsit felpörgették a tempót, és Bodnár óriási lövése, valamint Torghelle eltotojázott ziccere után akár egyenlíthettek is volna az első félidő végén.

A második játékrészben az egyszem csatár, Torghelle mellé érkezett a hirtelen most nem igazán tudnánk megmondani, miért is beválogatott Ferenczi István is, de ettől csak rosszabbul kezdtünk játszani. Kenesei Kriszián beállása után pedig Lothar Matthäus együttesének sikerült azt a ritka bravúrt is végrehajtani, hogy minél több támadó "rohamozta" az ellenfél kapuját, annál kevésbé voltak veszélyesek a fiúk: a második félidő első huszonhat percében nem is kísérleteztünk lövéssel, azután viszont Hajnal legalább nem sokkal a szögletzászló mellé suhintott.

Hetvenöt perc után a támadóinkat megbabonázó Nikopolidisz kapus cserét kért, nehogy meghűljön a csípős athéni estében, a helyette érkező újonc hálóőr, Kotszolisz beállásával pedig vérszemet kaptunk, és még egy akciót is vezettünk. Igazán remek ötlet volt, gól is lett belőle: a valóban jó Király és az inkább csak igyekvő Torghelle mellett a leginkább focizni próbáló Hajnalt egy rossz labdaátvétel után szerencsésen felrúgták a tizenhatoson belül, Kenesei Krisztián büntetőjét pedig a jó irányba vetődő hazai kapus csak a hálóba tudta segíteni.

A görögök mégsem akartak szégyenben maradni, és inkább kialakítottak két veszélyes helyzetet, majd Torghelle Sándor hosszas igyekezet után végre önálló rovatot kapott a jegyzőkönyvben. A már az első félidőben is teljesen feleslegesen besárguló Panathinaikosz-támadó pillanatnyi meglepetésében eggyel eltévesztette a végtagot, és kézzel ütött bele a felperdülő labdába, úgyhogy megkapta második sárgáját is, és a következő nemzeti ünnepen minden bizonnyal a "válogatott mezben a legostobábban viselkedő sportember"-emlékéremre is felterjesztik, ha ugyan nem róla nevezik el a trófeát.

A vendéglátók ekkor belegondoltak, hogy 1-1-re állnak hazai pályán egy olyan csapat ellen, amelyben a fent említett labdarúgó tud a legjobb csatár lenni, amitől olyannyira elszégyellték magukat, hogy inkább elkezdtek focizni, és a hosszabbítás perceiben meg is szerezték a győztes találatot. Azt azonban túlzás lenne állítani, hogy hosszan ünnepelték volna a meccs után a fantasztikus diadalt.

Lothar Matthäus csapata legrosszabb arcát mutatta ezen a találkozón, amely csak kiválóan idézhető ellenpéldaként szolgálhatta a 2008-as Európa-bajnoki felkészülést. Az utolsó vb-selejtezőkön mutatott hit, lelkesedés, vagy legalább kíváncsiság nyomait sem lehetett felfedezni a meccsen, amelyre így visszatekintve valószínűleg semmi szükség nem volt. A következő ilyen találkozó előtt talán fel kellene tenni magyar győzelemre az összes játékos minden ingó és ingatlan vagyonát a tippmixen, hogy ki lehessen csikarni belőlük némi érdeklődést a meccs végkimenetele iránt.

A lefújás után Lothar Matthäus igencsak ledorongolta a játékosokat - minden magyar futballdrukker nevében köszönjük, szívünkből szólt.