Csak a győzelem elfogadható!

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.09.02. 01:05
Címkék
Ma este az Illovszky Rudolf Stadionban a magyar U21-es válogatottnak le kell győznie Máltát, hogy a selejtezősorozat végén kijuthasson a korosztályos Európa-bajnokságra.
Tisza Tibort (10-es mezben) ma nem állíthatják meg
Tisza Tibort (10-es mezben) ma nem állíthatják meg
Tisza Tibort (10-es mezben) ma nem állíthatják meg
Tisza Tibort (10-es mezben) ma nem állíthatják meg
Tisza Tibort (10-es mezben) ma nem állíthatják meg
Tisza Tibort (10-es mezben) ma nem állíthatják meg

Hat mérkőzés után a magyar U21-es válogatott Horvátország és Svédország mögött a harmadik helyen áll, és a Róth Antal által irányított együttesnek reális esélye van a két továbbjutó hely egyikének a megszerzésére. A hátralévő négy fordulóban a magyar csapat háromszor hazai pályán fogadhatja a riválisait, és ha ezeket a mérkőzéseit sikerrel veszi, akkor szinte bizonyosan készülhet az Eb-döntős szereplésre. Róth Antal szövetségi edző a merész számolgatás helyett inkább próbál realista maradni, és azt vallja, mindig csak a soron következő találkozóval szabad foglalkozni. Jelen esetben tehát a Málta elleni összecsapással…

- Van-e önben cseppnyi kétség is affelől, hogy a Fáy utcában melyik válogatott szerzi meg a három pontot?
- Nézze, jön egy mérkőzés, amelyet meg akarunk nyerni, de biztos lehet abban, hogy az ellenfelünknek is a három pont megszerzése a célja - mondta Róth Antal. - Olyan csapat nem létezik, amelyik úgy megy ki a pályára, hogy szeretne veszíteni, és mondjuk egy kapott góllal megúszni a találkozót…

- Málta az eddigi hét mérkőzésén mindössze kétszer volt eredményes, igaz, a két rúgott góllal négy pontot szerzett. Félelmetes ez az ellenfél?…
- Valóban kevés gólt rúgott eddig az ellenfelünk, az is igaz, hogy csak négy pontja van, és azokat Izland kárára szerezte meg. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy csak egyszer, Svédország ellen futott bele méretes vereségbe, az összes többi ellenfelével szoros mérkőzést játszott. Azaz, mondhatom azt, hogy hozzánk hasonlóan valamennyi csapat megizzadt eddig Málta ellen.

- A Vasas-védő Kiss Györgynek súlyos sérülést okozó győri Regedei Csaba játékjogát felfüggesztették, Takács Zoltán két sárga lapja miatt nem játszhat, több labdarúgó pedig a Lothar Matthäus vezette felnőtt csapatnál kezdte meg a felkészülést. Nem fáj a feje az összeállítás miatt?
- Nem. Sérülés, hiányzás miatt különösen az első évünkben kellett mindig más összetételben pályára lépnünk. Ennek is köszönhető, hogy a jelenlegi keretünkben nincs újonc, tudom azt, hogy melyik játékostól mire számíthatok. Úgynevezett álomcsapatban pedig sohasem gondolkodom, hiszen az ilyen fantáziálásnak nincs sok értelme.

- Hogyan lehet legyőzni Máltát?
- Türelmesen, következetesen a játék irányítására kell törekedni. Nincs arra garancia, hogy a mérkőzés elején sikerül előnyt szerezni, bármilyen eshetőségre fel kell készülni. Fontos lesz, hogy amit támadásban és védekezésben elterveztünk, azt jó csapatmunkával oldjuk meg, no és kellenek a jó egyéni teljesítmények is.

---- 3 ---- A
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
22 perce

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
48 perce

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
48 perce

Lovassy Rómeó elődöntőbe jutott a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
56 perce

Gerebics Roland lett a koronglövők új szakágvezetője – hivatalos

Egyéb egyéni
1 órája

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
1 órája

Mindenki Littler ellen – rajtol a darts Premier League 22. idénye

Egyéb egyéni
1 órája

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina a selejtezőben búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik