Dunai Antal Ronaldót dicséri

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.08.11. 23:42
Címkék
Hogy mekkora intézménynek számít Spanyolországban a Real Madrid, azzal tökéletesen tisztában van az Újpesti Dózsa egykori klasszisa, Dunai II Antal. A korábbi 31-szeres válogatott futballista edzőként éveken keresztül dolgozott a spanyoloknál, így többször is megadatott neki, hogy a Real ellen készítse fel a csapatát. Ugyanakkor azt is elmondhatja magáról, hogy olyan mérkőzésen is ülhetett a kispadon, amikor az ellenfél soraiban ott volt a madridiak két sztárja, Ronaldo és Roberto Carlos is. Mindez az 1996-os atlantai olimpián történt, a Magyarország-Brazíliai olimpiai válogatott mérkőzésen&
Dunai Antal szerencsés ember, néhány méterrôl láthatta Ronaldót és Roberto Carlost trükközni – igaz, az atlantai olimpián a braziloklegyôzték a magyar válogatottat (Fotó: Németh Ferenc)

- Ronaldo és Roberto Carlos már annak idején is sztárnak számított, de ezt Rivaldo, Bebeto, Aldair és a többi brazil játékos is elmondhatta magáról - idézte fel az emlékeit Dunai Antal. - Ugyan három egyre elveszítettük a mérkőzést, ám azt gondolom, egyáltalán nem vallottunk szégyent. Egyébként éppen Ronaldo szerezte az ellenfelünk első találatát, mégpedig egy rá jellemző hihetetlen gyors megindulás után.
- Edzőként többször is meccselt a Real Madrid ellen, így érdekelne a véleménye: mekkora élmény a sztárgárda ellen futballozni?
- A Murcia trénere voltam, amikor az Emilio Butragueno és Bernd Schuster fémjelezte Madrid ellen döntetlent játszottunk hazai pályán, igaz, a Bernabeu-stadionban vereséget szenvedtünk. Soha nem csináltam titkot abból, hogy a Real a kedvenc csapatom, mert az együttes olyan közönségszórakoztató futballt játszik, mint ami egykoron a mi Újpestünkre volt jellemző.
- Elképzelhetőnek tartja, hogy a Real a hamarosan rajtoló bajnoki évben is jelentős trófea nélkül marad?
- Nehezen, a csapatnak most már nyernie kell valamit. Rögtön hozzáteszem, a Barcelonát a kupában és a bajnokságban sem lesz könnyű megelőzni, a Bajnokok Ligájában pedig rengeteg komoly rivális van.
- Ott lesz a vasárnapi meccsen?
- Igen, már meghívtak a szervezők. Biztos vagyok abban, hogy a pályára lépő labdarúgóknak és a közönségnek egyaránt nagy élmény lesz az összecsapás. Remélem, a játékosaink nem lesznek megilletődve, és szoros meccset játszanak majd. Annak idején mi is nagyon szerettük azokat a mérkőzéseket, amikor nem bennünket tartottak esélyesnek…
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
22 perce

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
48 perce

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
48 perce

Lovassy Rómeó elődöntőbe jutott a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
56 perce

Gerebics Roland lett a koronglövők új szakágvezetője – hivatalos

Egyéb egyéni
1 órája

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
1 órája

Mindenki Littler ellen – rajtol a darts Premier League 22. idénye

Egyéb egyéni
1 órája

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina a selejtezőben búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik