Torghelle Sándor végre döntött, és a nagy kihívást választotta

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
2004.07.19. 23:08
Címkék
Végre eldőlt, pontosabban Torghelle Sándor tegnap végre eldöntötte, hogy az angol Crystal Palace szerződését írja alá, és négy évig a londoni klub légiósa lesz.
Az NSO ajánlja:





Az NSO ajánlja:





Melléfogott a mértékadó Voetbal International (VI) című holland újság internetes szekciója. Rendben van, megesik ez olykor még a tévedhetetlenekkel is. No, de hogy a hétszeres válogatott Torghelle Sándort szerződtetni akaró kerkradei egyesület trénere is – az említett honlapon idézték ugyanis Wiljan Vloetet, aki dicsérő szavakkal illette csapata, a Roda JC új szerzeményét, Torghelle Sándort –, ez már érdekesebb! Ugyanakkor immár csupán lényegtelen epizód az MTK Budapest csatárának szerződése történetében, tekintve, hogy a legutóbbi vb két döntősének, Brazíliának és Németországnak is gólt lövő Torghelle végül a korábban érkező kérőnek, a szezonnak az angol Premier League újoncaként nekivágó Crystal Palace-nak mondott igent, nem pedig a Rodának.
– A lényeget mondom: csupa négyes – mondta a papírok aláírását és Angliába faxolását követően Torghelle Sándor. – Szóval négy évre szóló szerződést írtam alá a londoni klubhoz, és négy nap múlva indulok. Akad még néhány elintéznivalóm idehaza, kell egy kis idő, amíg mindent rendbe teszek.
– Maradjunk tömörek! Miért az angolok, s nem a hollandok?

Erre a mozdulatra figyeltek fel az angolok: Torghelle Sándor becsapta Oliver Kahnt, és szemtelen gólt lôtt (Fotó: Czagány Balázs)
Erre a mozdulatra figyeltek fel az angolok: Torghelle Sándor becsapta Oliver Kahnt, és szemtelen gólt lôtt (Fotó: Czagány Balázs)
Erre a mozdulatra figyeltek fel az angolok: Torghelle Sándor becsapta Oliver Kahnt, és szemtelen gólt lôtt (Fotó: Czagány Balázs)
– Ezt tényleg hosszas lenne végigmondani. Azt hiszem, senki sem kétkedik azt hallva: a Premier League hatalmas kihívást jelent minden futballista számára, itt hétről hétre bizonyítani kell.
– Ne haragudjon, de ezzel szerintem már akkor is tisztában volt, amikor a kezdet kezdetén felbukkantak a londoniak. A válaszra – a korai, kecsegtetőnek hangzó ajánlat ellenére – mégis sokat kellett várni. Bizonytalan volt valami miatt?
– Nem, semmi probléma sem volt, csak nem akartam kapkodni. Volt időm a mérlegelésre, és éltem is ezzel a lehetőséggel.
– Csakhogy így lemaradt a gárda észak-írországi edzőtáborozásáról. Ez azért nem előny…
– Bár lehetetlen és felesleges is hasonlítgatni, azért megjegyzem, én sem lazsáltam. Itthon edzettem az MTK-val.
– Négy év – hosszú szerződés. Nem túlontúl hosszú?
– Nem hinném, elvégre nyugaton ez szokásos megoldás a futballban, öt-hat évre szóló megállapodásokról is hallani. Ez azt bizonyítja, hogy a klub hoszszú távon számol a játékossal, jelen esetben a Crystal Palace velem. És ez kellemes érzés.

Korábbi írásaink:

A hollandok már tudják a hírt

Kadhafi lehet Király és Torghelle főnöke

Torghelle vasárnapig szeretne dönteni a folytatásról

Kolkka a Palace legújabb kiszemeltje

Hollandia is úti cél lehet

Király már védett, Torghelle még töpreng

Torghelle Sándor a Rodához igazol?

Torghelle Sándor pihent

Király Gábor Angliában védhet

Megszületett Király Mátyás

Torghelle álma valóra válhat
Legfrissebb hírek

US Open: Zverev nagy csatában fordított, de a nap embere a veterán Monfils

Tenisz
15 perce

Új klubja bejelentette a Kisvárdáról távozott védőt

Labdarúgó NB I
20 perce

17 év után lesz új elnöke a Magyar Atlétikai Szövetségnek

Atlétika
44 perce

Női röplabda Eb: nem sikerült felnőni Németh Anett mellé

Röplabda
1 órája

Corbu Máriusz: Nem akarom azt mondani a végén, hogy lehetett volna több

Labdarúgó NB I
1 órája

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
8 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
8 órája