Józsi György dicsérete: dobre!

2004.06.04. 20:53
Címkék
Remek hírt kürtölt világgá a Slavia Praha internetes magazinja. Nézzük csak: György Józsi pátym nejlepyím cízincem!
Mindezt lefordítva: a cseh bajnokságban szereplő légiósok között Józsi Györgyöt választották az ötödik legjobbnak. Ezek után aligha meglepő, hogy a télen Prágába költöző, hol bal oldali védőként, hol egy sorral feljebb, de rendszeresen foglalkoztatott futballistát szeretné megtartani a Slavia vezetősége. Az elöljárók érdeklődésünkre azt mondták, örülnének, ha a féléves megállapodást egy hosszabb távú követné, míg az utánpótlás-válogatott tagja erre úgy reflektált, szíve szerint maradna a Praha játékosa. Ha minden jól megy, még júniusban eldől, valóra válnak-e a vágyak, s e hónap végéig arra is fény derülhet, hogy Józsinak lesznek-e honfitársai az öltözőben. Merthogy, tudtuk meg az érintettektől, két, most még a Ferencváros kötelékébe tartozó labdarúgó, Dragóner Attila és Tököli Attila is a kiszemeltek között van. S információink szerint az idén negyedikként záró, ám jövőre a bajnoki címre törő Slavia vezetői komoly összeget áldoznának arra, hogy egy magyarról háromra jussanak.
Legfrissebb hírek

Megvan, mikor játsszák az ETO–FTC bajnokit a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 perce

Hét ellenféllel tíz felkészülési mérkőzést játszik a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
4 perce

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
16 perce

Sem bajnoki, sem válogatott – Szalah megsérült, pihenő következik

Angol labdarúgás
21 perce

Pál Patrik: Nagyot lépett előre a magyar futsal

Magyar válogatott
44 perce

Harmincöt fős keretet hirdetett Thomas Tuchel az angolok márciusi meccseire

Angol labdarúgás
48 perce

Szalai Ádámot beválasztották az MLSZ elnökségébe

Magyar válogatott
53 perce

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
53 perce
Ezek is érdekelhetik