Múlt, jelen, jövő

Jönnek a brazilok. Nagy dolog ez, a világbajnok nem látogat el akárhová, jönnek a világklasszisok, a varázslók, biztosan kész csoda lesz az a meccs.
Csakhogy előbb játszani kell a japánok ellen is.És alighanem ez lesz a nehezebb mérkőzés.
Legalábbis a hálátlanabb. Ha szerdán megvernek minket a brazilok, hát ez van, ők a világ legjobbjai, persze hogy legyőzik a magyarokat.
Na, de mi van, ha a japánok…
Ne is folytassuk! Pedig a legutóbbi világbajnokság egyik rendezőjének a válogatottja aligha gyenge csapat. Tévúton jár az, aki kézlegyintéssel elintézi a japánokat, arra hivatkozva, hogy a tokiói olimpián a nézők közömbösen figyelték a legszebb cseleket, viszont őrjöngve fejezték ki tetszésüket, ha valaki jókorát rúgott a labdába, és az a lecsúszott lövést követően csaknem kirepült a stadionból.
Japán roppant komolyan veszi a futballt. Rengeteg pénzt öl bele, az utóbbi években úgy szaporodik a pályák száma, mint a gomba eső után, gyerekek tízezreit kapja el a sportág csábítása, az Európában játszó idegenlégiósok meccseit egyenesben közvetíti a televízió – azaz, nemzeti ügy lett a labdarúgás Ázsia talán leggazdagabb országában.
Tegyük hozzá: a földkerekségnek azon a pontján tényleg nem ismerik a lazsálást, a pökhendiséget, biztosak lehetünk abban, hogy a Zalaegerszegen pályára lépő japánok hihetetlenül felkészülten, motiváltan és megalkuvást nem ismerő lelkesedéssel futballoznak majd. Nekik nincs múltjuk, nekünk nagyon is van. Viszont lenyűgöző módon mozgósítanak minden energiát, pénzt és szürkeállományt, hogy legyen jelenük és jövőjük.
Hiba lenne azt hinni, hogy mi lehetünk a tanítóik.