Nem zárulhat le a Matthäus-ügy

2004.04.18. 21:03
Címkék
Lothar Matthäus, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is megtekintette az örökrangadót, és a vele kapcsolatos információ  amelyet az MTI is közölt tegnap  az, hogy a szakember a korábbi hírekkel ellentétben benyújtotta keresetét a Partizan ellen.
A tréner 600 ezer dollárt (118 millió forintot) követel a belgrádi klubtól, amely ellenben azt állítja: semmivel sem tartozik volt vezetőedzőjének. Lothar Matthäus a teljes dokumentációt továbbította Lausanne-ba, a FIFA-ügyekben illetékes svájci bírósághoz. Az érintetteket, élükön Zsarko Zsecseviccsel, a Partizan főtitkárával már a jövő héten beidézik meghallgatásra, ezután tűzik ki a per első tárgyalását.Lothart Matthäus annak idején két szerződést kötött a belgrádiakkal; az egyik vezetőedzőként alapfizetést garantált neki, és fedezte a munkájával járó egyéb költségeket. A másik egyezség ügynöksége, a Sporthouse és az egyesület között jött létre – ez utóbbi alapján kér 15 százalékos részesedést az ukrán Sahtar Donyeckhez távozott Igor Duljaj állítólag négymillió dolláros vételárából.Korábbi írásaink a témában:
A magyar kapitány nem panaszkodhat a FIFA-nál
Matthäus perel a milliókért
Lothar Matthäus perel a jutalékáért
Legfrissebb hírek

Adrian Newey lemond csapatfőnöki posztjáról az Aston Martinnál – sajtóhír

F1
40 perce

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
53 perce

Az irániak készülnek a labdarúgó-világbajnokságra

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
1 órája

Milánó 2026: Jack Hughes nem kapja meg a korongot, amellyel a győztes gólt szerezte

Téli olimpia 2026
1 órája

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
1 órája

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
1 órája

Márton Gábor sportigazgató lett az NB II-es Szentlőrincnél – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik