Fehér Miklós nem doppingolt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.04.14. 20:33
Címkék
Természetes okok miatt halt meg Fehér Miklós, a Benfica és a magyar válogatott csatára a január 25-i bajnoki mérkőzést követően. Ezt a portugál legfőbb államügyészség közölte a toxikológiai vizsgálatok eredményére hivatkozva.
"A vérben alkohol, drog, gyógyszer és szteroid nyomaira nem bukkantak a szakemberek" – áll a hivatal közleményében. A Jornal de Noticias ezzel együtt azt írta: olyan kór okozta a játékos halálát, amit korábban egyetlen vizsgálat során sem észleltek. A lap értesülése szerint "mérsékelt szívmegnagyobbodásról" van szó.Mint arról lapunkban már többször beszámoltunk, a 24 éves, 25-szörös válogatott labdarúgó január 25-én, a Vitoria Guimaraes elleni bajnoki mérkőzés hosszabbításában előbb sárga lapot kapott, majd váratlanul összeesett a pályán. Noha nagyon gyorsan kórházba szállították, az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. A szakemberek eleinte szívinfarktusra gyanakodtak, de nem tudtak egyértelműen állást foglalni. Olyan pletykák is elhangzottak, hogy esetleg doppingszerek okozhatták a tragédiát. A boncolást követően került sor a szövettani elemzésekre, ám portugál törvényszéki orvos szakértők már február elején úgy vélték, hogy veleszületett szívrendellenesség állhat Fehér Miklós halála hátterében.A futballista 1998-ban Győrből került Portugáliába. A csatár megfordult a Porto, a Salgueros és a Braga csapatában is, mielőtt 2002-ben a lisszaboni sztáralakulathoz, a Benficához igazolt volna. Halála újfent ráirányította a figyelmet arra, milyen óriási terhelést kapnak egy-egy évad során a profi labdarúgók.
Legfrissebb hírek

Haaland Mikulásnak öltözött, Szalah is boldog karácsonyt kívánt – fotók

Minden más foci
8 perce

Egy év, 365 fotó: Molnár Attila Eb-n és vb-n is száguldott, LeBron James elérte az 50 ezret – ilyen volt 2025 márciusa

Egyéb egyéni
13 perce

Török bundabotrány: újabb 26 embert letartóztattak

Minden más foci
1 órája

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
1 órája

„A természetem kubai, a szívem magyar” – Navarrete József hatvanéves

Egyéb egyéni
1 órája

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya

Jégkorong
2 órája

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
3 órája

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
3 órája
Ezek is érdekelhetik