Józsi nem haragudott meg Matthäusra

2004.03.31. 22:25
Címkék
Józsi Györgyöt meglepte, hogy Lothar Matthäus szövetségi kapitány meghívta a válogatott keretbe. A Zalaegerszegről a Slavia Prahához fél évre kölcsönadott labdarúgó ugyan már többször szerepelt az utánpótlás-válogatottban, ám az A-keretnek még nem volt tagja.
A játékos öröme azonban nem tarthatott sokáig, hiszen a szövetségi kapitány szűkebb keretébe már nem fért be, így csatlakozott a Róth Antal vezette utánpótlás-együtteshez, és Dunavarsányban készült a lengyelek elleni mérkőzésre."Rendkívül meglepődtem, amikor megtudtam, hogy Lothar Matthäus meghívott a huszonhatos keretébe – mondta Józsi György a lengyelek elleni mérkőzés előtti ebédnél. – Persze tudtam, ez nem jelenti azt, hogy Wales ellen pályára is léphetek, de megtiszteltetésnek éreztem a meghívást."A futballistát édesapja értesítette a jó hírről, ám később László Csaba, a válogatott pályaedzője személyesen is beszélt vele, hiszen a szakember kiutazott Csehországba, hogy a helyszínen tekintse meg a Slavia Ostrava elleni összecsapását, no és persze Józsi György játékát."László Csaba már az Ostravával vívott mérkőzésünk után tájékoztatott, hogy bár a bővebb keretbe meghívtak, minden bizonnyal az utánpótlásgárdában lépek pályára – folytatta Józsi. – Ez múlt csütörtökön vált biztossá, ugyanis akkor hívott fel Róth Antal, hogy velük készülök majd Dunavarsányban."Annak ellenére, hogy Józsi György az utánpótlás-együttesben játszott szerdán, László Csaba elégedett lehetett a labdarúgó Ostrava ellen nyújtott teljesítményével, hiszen az akkor középpályásként játszó futballista adott egy gólpasszt, és a forduló válogatottjába is bekerült."Az Ostrava ellen remekül ment a játék, talán ebben az is közrejátszott, hogy középpályán szerepeltem, és nem pedig a védelemben. Persze azt sem bánom, ha balhátvédként kell helytállnom, hiszen aki több poszton képes jó teljesítményt nyújtani, abból lesz igazán értékes labdarúgó" – tette hozzá a futballista.
Legfrissebb hírek

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
17 perce

Röplabda BL: nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár a Kaposvárra

Röplabda
18 perce

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
29 perce

Spanyolországban bizonyíthat a korábbi DVTK-védő

Labdarúgó NB II
41 perce

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
1 órája

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
1 órája

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2 órája