A kispad nem mindig kínpad

Csakhogy e két kijelentés már túlmenne a szakmai értékelésen, és valótlan képet állítana a Bajnokok Ligájából búcsúzó, a legjobb magyar csatárt soraiban tudó együttesről. Mert bár a dúsgazdag orosz vállalkozó, Roman Abramovics pénzéből felépített Chelsea elütötte a BL-negyeddöntőtől a tavalyi német bajnokság ezüstérmesét, a városban nincsen világvége-hangulat. Miként nem lehet az Szabics Imre fejében sem, hiszen neki fontosabb dologra kell koncentrálnia: illenék visszaverekednie magát a kezdőcsapatba, amelyet sok-sok gól megszerzésével lenne a legegyszerűbb elérni. Amúgy, jelentjük, a VfB labdarúgói még mindig népszerűek, vagyis a drukkerek nem felejtették el azt a csodás őszi idényt, amelyet a fiatal gárda produkált, igaz, a profivilágban jól ismerik a képletet: a múltba nem, csak a jövőbe lehet tekinteni. Szó sincs tehát arról, hogy Stuttgartban megelégedtek volna az eddig elért sikerekkel, sőt a mostani, nehezebb periódusban még inkább fogadkoznak: csak azért is megmutatják, mire képesek. Ezt mondja Szabics Imre is, akinek személyesen is van bizonyítanivalója: a legutóbbi két mérkőzést ugyanis a kispadon kezdte, így most bizonyítania kell, hogy helye van Felix Magath csapatának kezdői között.

A túlélés már megvolt

– Ki a két legjobb stuttgarti támadó?
– Erre a kérdésre nem tudok felelni – tért ki diplomatikusan a válaszadás elől Szabics. – Meg aztán nem is lenne illendő, elvégre jómagam is érdekelt vagyok e témakörben.
– Máshogy kérdezem: önnek helye lenne a csatársorban?
– Nézze, egy dolog biztos: ha azt nem is tudhatom, ki a legjobb, tény, a legeredményesebb én vagyok. Ha a bajnokságot, a Német Kupát és a Bajnokok Ligáját nézzük, tucatnyi találatommal vezetem a házi góllövőlistát.
– Legutóbb mégis a kispadon találta magát.
– Ugyan, nem kell ebből nagy ügyet csinálni! Való igaz, most éppen a cserék közé nevezett az edzőm, s ezt a döntését el kell fogadnom. Persze, nem nyugszom bele, hiszen nyilvánvaló, hogy szeretném visszaverekedni magam a csatársorba, és hiszem, hogy ez sikerülhet is.
– Mi a probléma a csapattal?
– Szerencsétlen szériában vagyunk, van ilyen, ám egyszer fordul a kocka. Miként fordult a tavaszi idény kezdetekor is: addig remekeltünk, aztán hirtelen semmi nem jött össze.
– Mint például Londonban: a Chelsea tizenegy lövési kísérletével szemben húszszor próbálkoztak, a kapuba viszont nem sikerült betalálniuk. Pedig egy lehetősége önnek is volt.
– Arra gondol, amikor huszonhárom méterről ellőttem a labdát? A kapus szépen védett, pechünk volt, teszem hozzá, mindkét összecsapáson. Megjegyzem továbbá, nagy helyzetünk nem adódott, ám senki nem vitathatja, mindent megtettünk a továbbjutás érdekében. Kár, hogy nem jött össze, ám azt senki ne felejtse el: a célunkat, már ami a nemzetközi szereplést illeti, teljesítettük. A vezetők ugyanis azt várták, éljük túl a csoportkört, s ezt teljesítettük is. Persze, nem mondom, szép lett volna, ha a negyeddöntőben is érdekeltek lennénk. Így viszont koncentrálhatunk a bajnokságra…

Irány a grazi bíróság!

– Felix Magath is ilyen megbocsátó volt a találkozót követően?
– Bevallom őszintén, fogalmam sincs. Nekem ugyanis majdhogynem zuhanyozni sem volt időm a találkozót követően, Londonból Grazba repültem, szerda reggel ugyanis a bíróságon volt jelenésem.
– Gyanítom, nem gyorshajtás miatt idézték be…
– Jó a sejtése: volt klubommal, a Sturmmal állok perben, én ugyanis vallom, tartozik nekem az egyesület, míg a klub nem szívesen fizetne nekem. Annak ellenére, hogy ilyen kellemetlen ügy miatt tértem vissza Ausztriába, jól éreztem magam, hiszen sikerült összefutni néhány barátommal. Azt viszont sajnálom, hogy a csapattársaimmal nem találkozhattam, ők ugyanis Szlovéniában edzettek, mivel Grazban a nagy havazás miatt a gyakorlásra alkalmatlanok voltak a pályák.
– Akkor azt árulja el, milyen a hangulat a játékostársak között?
– Talán furcsán hangzik majd: bizakodó. Hisszük, hogy az idény végén sikerül odakerülni a dobogó valamelyik fokára, amely egyben azt is jelentené, hogy ismét a Bajnokok Ligájában szerepelhetnénk.

A szerencsés csapat

– Ahhoz viszont az eddigieknél több gólt kellene rúgni…
– A tavasszal négyszer voltunk eredményesek, ennél valóban illene többször a kapuba találni, de ne feledje senki, a Dortmundot legutóbb sikerült legyőzni. Vagyis…
– …vagyis most indulhatnak el fölfelé?
– Miért ne? Szerencsés csapat vagyunk, a Borussiával akkor találkoztunk, amikor kiderült, harmincmillió eurós adóssága van, most pedig jön az 1860 München, amelynek elnökét a napokban zárták börtönbe. Ezek a külső körülmények nyilván nem tettek jót a játékosok lelki állapotának.
– Azaz most is vallja, hogy szerencsés együttesben szerepelhet?
– Inkább jó csapatban. Van az úgy, hogy az embernek olyankor is minden bemegy, amikor gyengébben teljesít, és előfordul, hogy jó játék mellett is képtelen a gólszerzésre. Nekem az előbbi a szimpatikus megoldás…