Matthäus: Erőt kell adni a csapatnak

2004.01.26. 22:39
Címkék
Hétfőn kora reggel rendkívül szomorú magyar futballküldöttség utazott Máltára: Bozóky Imre MLSZ-elnök, Berzi Sándor főtitkár és Lothar Matthäus szövetségi kapitány a világbajnoki csoportbeosztás időpont-egyeztetése miatt kelt útra, ám ez a hajnali találkozás meglehetősen drámai hangvételűre sikeredett.
Fehér Miklós halálhíre megrázta a futballvezérkar tagjait, akiknek igazán még beszélgetni sem volt kedvük. A máltai megérkezés után Peter Pellady segítségével sikerült utolérnünk Lothar Matthäust, aki a következőket mondta Fehér Miklós tragédiájával kapcsolatban: "Személyesen nem találkoztam a labdarúgóval, mindezt Ciprusra, az edzőtáborozásra terveztem – mondta érdeklődésünkre a kapitány. – Sok információt gyűjtöttem be Fehér Miklósról, úgy gondoltam, hosszú távon számolok vele, és csak rajta múlik, hogy mennyi lehetőséghez jut a magyar válogatottban. A videokazettákon láttam, és segítőimtől hallottam, hogy technikás, gólerős futballistáról van szó, akit nem véletlenül szerződtetett a Benfica. Tudtam azt is, hogy a klubjánál szóba került az átigazolása. Ezekről is beszélni akartam vele, szerettem volna biztatni, lelkesíteni őt, szerepeljen akár kisebb csapatban, mint a Benfica, ha állandó játéklehetőséghez jut, én számolok vele. Szörnyű ez az egész, reggel a repülőtéren hallottam a drámáról, és hirtelen nem is tudtam felfogni, hogy a huszonnégy éves fiatalember a pályán esik össze és hal meg. Mindenesetre nekem sok egyéb mellett az lesz a dolgom Cipruson, ha együtt leszek a keret tagjaival, hogy erőt öntsek beléjük, mert Fehér Miklós hiányozni fog a srácoknak. És most már mondhatom azt is, hiányzik nekem is, mint szövetségi kapitánynak…"
Legfrissebb hírek

Itt a húsvét, itt a nyúl, magyar–brazil három null!

Népsport
5 perce

Joan Laporta marad a Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 perce

Heti légiósprogram: szombat kora délután Brighton–Liverpool

Légiósok
26 perce

Negyven évvel ezelőtt verte meg 3–0-ra Magyarország Brazíliát a Népstadionban

Magyar válogatott
33 perce

Fordulatos meccsen nyert Montréalban a Ducks, nagy verést kapott a címvédő Panthers az NHL-ben

Amerikai sportok
34 perce

Ha nehezen is, de SGA tovább javította NBA-rekordját, Flagg és a Görög Szörny nagyot játszott

Amerikai sportok
1 órája

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2 órája

Heti program: BL- és El-nyolcaddöntő, női kézi BL és NB I

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik