Futsal: jönnek a brazilos olaszok

K. K.K. K.
2003.12.10. 20:18
Címkék
Európa legjobb futsalcsapatával játszik ma a magyar kispályás válogatott vb-selejtezőt. Együttesünk figyelemre méltó eredményt ért el, hiszen a világ tíz legjobbja közé került az idén, ám ahhoz, hogy a jövő évi világversenyre kijusson, túl kell lépnie Olaszországon. Az első mérkőzést Magyarországon, a másodikat jövő héten Olaszországban rendezik, és e két összecsapás után dől el, melyik együttes kerül a világ első öt gárdája közé.
"Az Európa-bajnok olasz csapat ellen kell mérkőznünk, és őket kell legyőznünk, ha ki akarunk jutni a világbajnokságra – mondta Kozma Mihály, a magyar futsalválogatott vezetőedzője. – Nem mi vagyunk a párosítás esélyesei, de nem túlélni, hanem megnyerni akarjuk a mérkőzést. Ha gyáván futballozunk és beállunk védekezni, akkor nagykülönbségű vereség lehet a meccs vége, ám ha elszántan, nagy akarattal játszunk, bármi megtörténhet. Azt mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy a magyar csapat tagjai, nem profiként, hanem amatőrként játszanak, nem úgy, mint az olaszok, akik komoly pénzekért futballoznak. Arról nem is beszélve, hogy az olasz válogatottban hét honosított brazil futsaljátékos is szerepel…”A Magyarország–Olaszország mérkőzést ma 18 órától a Ferencváros Kőbányai úti sportcsarnokában rendezik.
Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
6 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
31 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
46 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája