Újabb nagy generáció?

Vágólapra másolva!
2003.12.05. 22:13
Címkék
A bolgár válogatott önmagában ékes cáfolata ama két széleskörűen ismert elméletnek, amely szerint jó futballt csak sok pénzből, illetve rendezett körülmények között lehet csinálni. Azt nyilván nem szükséges bizonygatnunk, hogy Bulgária mai gazdasági helyzetében a "sok pénz kifejezés használata önmagában kacajra fakasztana bárkit az ottani labdarúgás képviselői közül.
Emellett tény, hogy a sportág berkeiben a lehető legnagyobb "balkáni káosz” uralkodik: kéthetente röpködnek az edzők kispadról kispadra, valamivel ritkábban letartóztatnak egy-egy klubelnöknek álcázott, ipari méretekben sikkasztó banditát, továbbá pár évvel ezelőtt a kormány megpróbált beavatkozni a szövetség függetlenségébe – és természetesen elvesztette a meccset a FIFA-val szemben, ahogy az már szokás.A természetesen légiósokra támaszkodó válogatott eközben falrengető eredmények produkálása nélkül, de megbízhatóan, jól játszik. Eb-selejtező-csoportját Horvátország és Belgium előtt biztosan, egy fordulóval a vége előtt megnyerte, két döntetlen mellett egyszer szenvedett vereséget, azt is a számára tét nélküli utolsó játéknapon, Zágrábban.Imponáló, ahogyan a nemzeti tizenegy mellett tevékenykedő szakemberek az elmúlt időszakban levezényelték a generációváltást. Nem estek kétségbe, amikor az 1994-ben vb-elődöntős nagy nemzedék képviselői (Sztoicskov, Lecskov, Ivanov, Kosztadinov) lassan eltünedeztek a porondról, és a 2000-es Eb-ről, illetve a 2002-es vb-ről lemaradt a gárda – ehelyett tudatosan felépítették a következő ütőképes csapatot.Plamen Markov szövetségi kapitány, aki két évvel ezelőtt egy másodosztályú (!) együttes kispadjáról ült át a válogatottéra, többnyire fiatal, mégsem rutintalan futballisták közül válogathat. A vezéregyéniség, egyben csapatkapitány nem más, mint a Celtic 24 éves középpályása, Sztilian Petrov. A karmesternek olyan társai vannak a pályán, mint névrokona, a Wolfsburgban szélsőt játszó Martin Petrov vagy a Bayer Leverkusen csatára, Dimitar Berbatov. A védelem két oszlopa Ivajlo Petkov (Liteksz Lovecs), valamint a kevésbé ifjú, korábban a Partizanban és a Kocaelisporban is megforduló Predrag Pazin. A legnagyobb honi tehetségek között emlegetik Szvetoszlav Todorovot, a Portsmouth támadóját, valamint a Kínában játszó, szerb származású Zoran Jankovicsot.Érdekesség, hogy az utóbbi években a magyar válogatott csak egyszer találkozott Bulgáriával, de az idén februárban, Cipruson rendezett meccs is félbeszakadt a félidőben a nagy eső miatt.Az eddigi mérleg magyar szempontból 19 12 3 4 50–20A legutóbbi eredmény: 0–1 (2003)
Legfrissebb hírek

A magyar női vízilabda-válogatott húsz góllal verte Japánt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
29 perce

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek; Matheus Saldanha eladásából a Fradi után az NB I is profitálhat

E-újság
7 órája

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
7 órája

Vasárnapi sportműsor: PSG–Chelsea és Sinner–Alcaraz döntők

Minden más foci
7 órája

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
7 órája

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
8 órája

Kosárlabda: győzelemmel kezdett az U19-es leányválogatott a brnói vb-n

Utánpótlássport
8 órája

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik