Már keresik az új kapitányt

Vágólapra másolva!
2003.11.26. 20:31
Címkék
Néhány hete arra kértük az olvasókat, hogy szavazzanak: szerintük ki lenne alkalmas szakember Gellei Imre utódjának a szövetségi kapitány posztján. A voksolók több mint húsz százaléka (2948 szavazó) a válogatottat 1997-ben vb-pótselejtezőig juttató (a jugoszlávok ellen Budapesten 71-re, Belgrádban a visszavágón 50-ra kapott ki a magyar csapat) Csank Jánost ültetné a kispadra.
Néhány hete lapunk internetes oldalán arra kértük az olvasókat, hogy szavazzanak: szerintük ki lenne alkalmas szakember Gellei Imre utódjának a szövetségi kapitány posztján. A voksolók több mint húsz százaléka (2948 szavazó) a válogatottat 1997-ben vb-pótselejtezőig juttató (a jugoszlávok ellen Budapesten 7–1-re, Belgrádban a visszavágón 5–0-ra kapott ki a magyar csapat) Csank Jánost ültetné a kispadra. Noha a Videoton vezetőedzője éppen a Nemzeti Sportban nyilatkozott arról, hogy hivatalos felkérés esetén sem vállalná a kapitánykodást, úgy tudjuk, a héten az MLSZ elnöke, Bozóky Imre és Puhl Sándor alelnök többórás beszélgetésen győzködte a mesteredzőt, vállalja el a posztot. Tegnap lapunk érdeklődésekor Puhl Sándor tagadta, hogy az MLSZ megkereste volna Csank Jánost, és a szakember csak azt mondta, amit eddig is: ő Fehérvárott kíván dolgozni.
Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
5 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
6 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
6 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
6 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
6 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik