A futball örök

Az Everton 2:1-re legyőzte vendégét, az ünneplés, az örömmámor leírhatatlan volt a Goodison Parkban, a csapat sikerével jelentős lépést tett az első osztály felé, amit a szezon végén el is ért. Senki sem foglalkozott a stadionban azzal, hogy néhány napja a Wembleyben bizonyos Puskás, Hidegkuti, Bozsik és társaik Britannia büszkeségét, a világ egyik legerősebb alakulatának tartott angol válogatottat megalázó módon kigurigázták, nevetségessé tették, és tönkreverték. A szurkolók gyorsan túltették magukat a katasztrófán, és számukra az volt a fontos, hogy kedvenceik a megszokott őrületes tempóban játszanak, és nyerjenek.A szakemberek azonban az első döbbenet után hozzákezdtek az okok kereséséhez, és ennek szükségességét az 1954. májusi, népstadionbeli 7:1-es kiütés tovább erősítette. Nem könnyen találták meg a helyes utat, mert az 1962-es chilei világbajnokságságon is legyőzte a magyar válogatott az angol együttest, de akkor már csak 2:1-re. Négy évvel később, 1966-ban viszont világbajnokságot nyert az angol csapat, méghozzá annak az Alf Ramsey-nek az irányításával, aki játékosként egyik szenvedő alanya volt az 1953-as csapásnak.Az angolokkal szemben a magyar szakembereknek nem kellett okokat keresniük, hiszen még egy ideig a világ legjobb csapata volt a mienk, mégha nem is nyert világbajnokságot. Aztán fokozatosan egyre távolabb került a serleg esetleges elhódításától. Ötven évvel a fantasztikus diadal után, már gondolatban sem érdemes felvetni a magyar válogatott és a világbajnoki cím közeli kapcsolatát, de azt sem, hogy mikor tud újra nyerni csapatunk a Wembley-stadionban. Ám azt is látnunk kell, hogy az Everton sem tündököl mostanában – de az angolok akkor sem, azóta sem adták fel. A kudarcból, a 6:3-ból, a 7:1-ből tanultak, a sikereiket pedig megbecsülték.Mert tudják, a futball örök.