Érkezik a Világjáró

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.11.11. 22:20
Címkék
A nagyközönség alapvetően nem jön tűzbe, ha bemutatják neki egy rendezvény szervezőjét, amit persze maximálisan meg lehet érteni.
A publikum a csillagokra, végeredményben pedig az előadásra kíváncsi. E helyütt azonban talán tehető némi kivétel, Didier Six ugyanis nem csupán a november 23-án a Budapest Sportarénában rendezendő Képes Sport All Stars Európa-kupa egyik fáradhatatlan organizátora, de résztvevője is: az 1984-ben a Michel Platini vezette francia válogatottal Európa-bajnoki címet nyerő támadó a hat nemzeti csapat (dán, francia, portugál, német, osztrák, magyar) vetélkedésén pályára is lép."Régóta ismerem Gelei Károlyt, ő keresett meg a gála ötletével, meghívott és egyben megkért, segítsek a szervezésben – mesélte a Világjáró becenévre hallgató Six. – Rövid egyeztetés után rábólintottam az ajánlatra. Bár jelenleg elsősorban edzőként tevékenykedem, mind a mai napig futballozom. Azt hiszem, ez a gála minden meghívottnak nagy élmény lesz.”Mindazonáltal a Sixszel, az egykori aranylabdás Jean-Pierre Papinnel, a korábbi válogatottsági rekorder Manuel Amorosszal felálló francia gárda az első helyre is esélyesnek tűnik."Jó csapat a francia, akárcsak a miénk – mondta a magyar együttest Mészöly Kálmánnal karöltve irányító Nyilasi Tibor. – Sixszel és a franciákkal kapcsolatosan a hetvennyolcas argentin világbajnokságon játszott mecscsünk jut az eszembe. Kikaptunk ugyebár három egyre, de még ennél is nagyobb blama volt, hogy a mérkőzés után mezcserére hozzánk futó franciáknak – köztük Sixnek – kézzel-lábbal tudtuk csak elmagyarázni: bocs, fiúk, de népgazdasági okok miatt szó sem lehet csereberéről. Nem csak a pályán égtünk le…”Gond egy szál se, tehetjük hozzá, elvégre a két kiválóság november 23-án pótolhatja az akkor elmaradt mezváltást.
Legfrissebb hírek

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
14 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
15 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
17 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
19 perce

Elkezdődött a Belgium–Szenegál összecsapás!

Foci vb 2026
25 perce

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
40 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Belgium–Szenegál 0–1

Foci vb 2026
41 perce

Amikor annyira alacsony vagy, hogy ki kell cserélni előtted a játékoskísérőt...

Foci vb 2026
58 perce
Ezek is érdekelhetik