Az új kapitány majd január elsején kezdhet dolgozni

– Ha nem haragszik elnök úr, akkor bevezetésképpen a Nemzeti Sport címlapját "reklámoznánk”: eldőlt az első dominó, Demján már távozott. Hogyan kommentálja a hírt?
– Olvastam az erről szóló cikket is, és sajnálom Demján Sándor távozását. Amúgy minden pontosan úgy és azért történt, mint ahogyan azt a lapjukban megírták.
– Akkor folytatjuk: ha már dőlt az első, akkor dől a második is, kivéve, ha a dominósor rosszul van összerakva.
– Akkor rosszul van összerakva, feltéve, ha arra gondolnak, hogy a második dominókocka az MLSZ elnöke.
– Nos, a lengyelek elleni Eb-selejtező után a lapunk hasábjain is felvetettük, új szereplőkkel illenék új életet kezdeni a magyar futballban, azonban a válaszát mégis elfogadjuk, ugyanis azt hallottuk, hogy Demján Sándor önnek azt mondta: ha ő le is mond, ön semmiképpen se adja fel, vagyis innentől kezdve nem is lehet benne a dominósorban. Igaz, hogy az üzletember így biztatta?
– No comment. Na, jó… Demján Sándor felhívott, és elmondta, miért mond le – amúgy ugyanazokat az érveket sorolta, mint amit a ligaelnökségnek, és a nyilvánosságnak szánt levelében is írt –, de ez egy magánjellegű beszélgetés volt, úgyhogy megérthetik, hogy nem lenne etikus kifecsegnem a kettőnkre tartozó mondatokat.

A be- és kifulladt programok

– Akkor következzék a kérdés kellemetlen formában: lemond?
– Nem mondok le.
– Miért nem?
– Ne haragudjanak, de vissza kell kérdezzek: önök szerint valóban ezt kellene tennem?!
– Mi is visszakérdezünk: miért érzi értelmét annak, hogy maradjon? A válogatott negyedik lett az Eb-selejtezőcsoportban, hónapok óta ilyen-olyan ügyek tengerében fuldoklik a sportág, amelynek megítélése e pillanatban finoman fogalmazva is rossz, és lám itt a Berzi Sándor által közölt legfrissebb hír: komoly likviditási gondjai vannak az MLSZ-nek. Soroljuk még?
– Még egyszer: nem mondok le. Amit maguk emlegetnek, az rendhagyó megközelítése a labdarúgásnak, a szövetségben végzett elmúlt négy esztendei munkának, és az MLSZ működtetésének. A szövetséget kilencszázmillió forint adósággal vettem át, a gazdasági működése most stabil, ha vannak is forráshiányai. Csak egy markáns példa az életünkre: a sporttörvény az önálló gazdálkodásra kényszerített MLSZ-t kötelezi arra, hogy a Nemzeti Sportszövetségnek negyvenötmillió forintot fizessen be, és ugyanakkor nyolcmillió forint kerül vissza a szövetséghez, amely ugyebár állami támogatás nélkül létezik, és jóformán egyetlen biztos bevételi forrása van: a hazai válogatott mérkőzéseken befolyó jegybevétel. A válogatottal kapcsolatban pedig megjegyezném – és ezen álláspontom mellett minden támadás ellenére kitartok – a mostani kvalifikációs küzdelmekben igenis nagyra értékelem, hogy az utolsó pillanatig volt remény a pótselejtezőt jelentő hely megszerzésére. Az elmúlt két sorozatban ez már a küzdelmek elején elillant, így hát a magyar futball a világban elfoglalt pozícióját tekintve nem élem meg kudarcként, hogy a múlt szombaton azzal az érzéssel ülhettem fel a lelátóra, még van esélyünk. Ám tudom azt is, hogy ha nyertünk volna, attól a futballgondok még nem oldódnak meg.
– Ha már a pozíciót említette… Az erősorrend kapcsán halkan megjegyeznénk: az Eb-selejtezőkön az a lett válogatott előzött meg bennünket is, amely ország futballja a FIFA-ranglistán huszonegy helyezéssel áll a miénk mögött…
– Jó, hogy mondják, mert említeni akartam, hogy Rigában volt szerencsém látni, tapasztalni hogyan állnak a futballfejlesztés ügye mellé a lettek. Pályákat építenek, áldoznak az utánpótlásra.
– Jó, hogy mondja, mert készültünk, és a magunk jegyzetei közé beírtuk: MLSZ-balsiker az, hogy a stadionrekonstrukció kifulladt, a Bozsik-program pedig, úgy tűnik, befulladt.
– És én fullasztottam meg?! Uraim, uraim! Ha felkészültek, akkor a jegyzeteikbe bele kell írják azt is, amiről az eddigi elnökösködésem is szól – bár, úgy tűnik ezt nem veszik észre –, hogy amiről évtizedeken át csak beszéltek, amiről évtizedek óta álmodoztak, az valósággá lett. A stadionrekonstrukciós program keretében épültek, pontosabban megszépültek arénák, a Bozsik-program keretében a magyarországi nyolcvanezres labdarúgói létszám a gyerekjátékosok megjelenésével ötvenezerrel nőtt. Bárhol másutt ez ünneplésre okot adó ténykedés, nálunk támadásba fordult át a kezdeményezés, mondván, itt pénzeket nyúlnak le.
– De nem nyúltak le !?
– Kötözködnek, hiszen önök pontosan tudják, merthogy korábban a lapjukban megírták, hogy az összes vizsgálat egyértelműen igazolta: minden szabályszerűen zajlott a Bozsik-programban. És mégis: valamiért nem fontos, hogy ez a népszerű sportág, amely mindenütt a világon virágzik, gyarapodik, nálunk is fejlődjön. Az előbb említett stadionrekonstrukció és az utánpótlásfejlesztés már csökkentett finanszírozással futhat csak tovább, pedig ennek a kezdeményezésnek még szárnyalnia kellene.

A politika még nem bántotta

– Újabb témánál vagyunk: a politika és a futball. Ön vállalta az elveit, és ez egy olyan ország, ahol igenis számít, ki melyik oldalon áll, melyik pártnál van tagkönyve. A kérdés az: vajon MLSZ-elnökként érzi-e azt, hogy most nehezebb boldogulnia?
– Ôszintén mondom, hogy nem. Amúgy ez a felvetés pontosan jelzi, hogy a magyar futball sem szakítható ki a magyar valóságból, bár én speciel függetleníteni tudom magam az abnormális megközelítésektől. Szóval, a társadalmi munkában végzett MLSZ-elnökösködésem kapcsán nem jelent gondot, hogy miután hétgyerekes keresztény családban nőttem fel, egyértelmű, hogy milyen értékek vezérelnek. A jelenkori futball története pedig nem rólam, hanem arról szól, hogy koncepcióváltás történt a sporttal, a labdarúgással kapcsolatosan, és bár meglehet, bizonyos történéseket próbálnak ellenem fordítani, csakhogy szikár tény, ahogyan nekem Deutsch Tamással, úgy Jánosi Györggyel és most Gyurcsány Ferenc sportminiszterrel is abszolút korrekt a viszonyom.
– Jó a végszó: kapcsolat. Demján Sándor lemondása apropóján már beszéltünk a ligáról, arról a testületről, amely újabban fókuszálja a futballban meglévő ügyeket, kétségtelenül nagy tehertől megszabadítva ezzel az MLSZ-t, ugyanakkor előtérbe helyezi az alszövetség fontosságát. Nem érzi úgy, hogy a liga uralkodik a futballunkon? Sokan úgy érezték, hogy valójában Demján Sándor irányította a magyar focit, önt bábként mozgatva.
– Demján Sándorral remek volt a kapcsolatom, napi információváltásban voltunk egymással, és egyetlen olyan eset nem említhető, amikor megkerült volna engem, avagy a liga az MLSZ-t. Az kétségtelen tény, hogy Demján Sándor, az Demján Sándor, vagyis az ő tekintélye sokat nyomott a latban. Ám nem akarom megkerülni a felvetésüket: szerintem a liga valóban túl sok frontot nyitott, nem mindig volt diplomatikus és a kommunikációval is voltak, mint ahogyan vannak is bajok. Hogy mást ne említsek, a közvetítések ügyének kezelése is rossz irányba befolyásolta a közhangulatot. Az ideális megoldás az lenne, ha az MLSZ, az MLL és az amatőrliga egy székházban dolgozna, egy csatornába futnának össze az információk, mert úgy, hogy a liga Budán a szövetség pedig Pesten székel, óhatatlanul is előfordul, hogy nem tökéletes az összhang. Szükség van közös és egységes kommunikációra. Amúgy pedig a liga hatáskörét az alapszabály tizennegyedik paragrafusa pontosan szabályozza, de a szövetségnek – hadd fogalmazzak tömören – felülbírálati, illetve döntési joga van.
– A kritikusai szerint – nem titkoljuk, magunk is idetartozunk – ön nem elég kemény elnök. Most azonban érezhetően erőteljesebben fogalmaz. Netán új Bozóky "született”? Ezentúl keményebb irányvonalat képvisel majd?
– Lehet, a kívüláló számára nem vagyok harsogó elnök, olyan, aki minden reggelét valamely televízió stúdiójában ülve kezdi, de attól függetlenül én keményen harcolok a pályák felszámolása ellen, az utánpótlásprogram folytatása mellett, a stadionrekonstrukció teljes megvalósulásáért, azért, hogy a futballdiplomáciánk ne szenvedjen csorbát. Amúgy e diplomáciai munka eredménye például az, hogy az Európai Labdarúgó-szövetségtől kapott százhatvanmillió forintnyi támogatásból épülhetnek olyan palánkos pályák, ahol a gyerekek játszani tudnak. Egyébként szerintem az is egyfajta keménység jele, hogy másfél év még hátravan az elnöki megbízatásomból, és mint mondtam, a mai eszemmel nem is látok okot arra, hogy ezt az időt ne töltsem ki. Abból pedig, amit vállaltam, nem engedek.
– Egy átlagszurkoló azonban csak azzal szembesül, hogy a válogatott ismét kudarcot vallott, de neki már megint az utánpótlás fontosságról papolnak. Itt és most tehát azt, a gyaníthatóan soha vissza nem térő esélyt kellett volna kihasználni, hogy az Eb-selejtező csoportban a válogatottunk megszerezze a második helyet.
– És gondolják, a sikerért őszintén szurkolt is mindenki?
– Miért, ön szerint nem?
– Hát, nem. Fájdalommal tapasztaltam, hogy volt, aki a lettek elleni budapesti győzelmünk után szomorkodott. Sajnos, sok az ellendrukker. Hogy mást ne mondjak, akik a TeleSport stúdióbeszélgetésében versenyt szapulták a magyar válogatottat, azok befolyásolták azt, hogy csak ennyien jöttek ki a lengyelek elleni meccsre, és egy fontos találkozó előtt rossz hangulatot teremtettek.
– Ezt komolyan gondolja? Szerintünk a magyar futballisták tehetnek arról, hogy üres maradt a fél stadion. Nézze meg: a sajtóban versenyt szapulták a ValóVilágot, mégis millióan nézték a tévén.
– Rendben, nem muszáj mindenben egyetértenünk, de azon talán nincs vita közöttünk, hogy a közeg – és nem csak a futballé – alkalmatlan arra, hogy a kis sikereket is fontosnak tartsa. Engem nem áldott meg az ég Kolláth György-i tévedhetetlenséggel, bizonyára kifogásolható is a ténykedésem, de azt semmiképpen nem érzem kritikának, ha azzal bírálnak, hogy diplomatikus vagyok.

Egyszer már dühös is lehetne

– Pedig néha félretehetné a diplomatikusságát, és jól odacsaphatna. Az ember azt hitte, hogy legalább akkor elkapja a pulykaméreg, amikor a magyar futball mindenese, Mezey György az Újpest szakmai igazgatójaként a Fradi-meccs után bírói hibák miatt a sóhivatalba küldte az MLSZ-vezetőségét, amelynek amúgy több funkciójában ő is tagja, lévén az edzőképzés, a Bozsik-program is a korábbi kapitány, sőt korábbi szövetségi alelnök irányításával zajlik. Az ügy vége egy ejnye-bejnye lett, holott ekkor kiderült: totálisan összeegyeztethetelen több tisztséget ellátni.
– Mezey György elnézést kért a szavaiért, és ilyesmire többet nem kerül sor. És hogy összeférhetetlen-e a több poszt vállalása? Nos, még nincs – hangsúlyozom: még nincs – futballparagrafus az összeférhetetlenségre. De lesz. A kétezernégyes közgyűlés során reményeim szerint az alapszabályba bekerül egy ilyen pont is, és kétezeröttől alkalmazható is lesz. Az edzőképzés azonban Mezey Györgynél jó kezekben van, és jómagam nagy eredménynek tartom, hogy a magyar futball ezen a téren európai színvonalú. Unalomig ismételt az, amit mondok: az Európai Labdarúgó-szövetség a jövőben csak az UEFA-licenceket fogadja el, hogy mást ne mondjak, jövőre csapat úgy nem is nevezhető az európai kupaküzdelmekre, ha a kívánalomnak nem felel meg. Azt pedig nem lehet Mezey György hibájául felróni, hogy nyelvet beszélő emberként, a kontinens szakmai köreiben elismert edzőként és a labdarúgásunk fejlődéséért tenni vágyó emberként az élére állt az általam maximálisan támogatott UEFA-programnak.
– Ön valóban jó diplomata… Az elkövetkezendő napokban, hetekben azonban egy roppant kényes kérdést kell megoldania: mi lesz Gellei Imre szövetségi kapitánnyal?
– A kapitánynak december harmincegyedikéig szerződése van az MLSZ-szel. A tévedések elkerülése végett, Gellei Imre honorálása az Eb-selejtezőn való szereplés sikerességének függvénye, azaz vele olyasfajta egyezkedésre nem kerülhet sor, mint korábban Csank János, majd Bicskei Bertalan esetében. A válogatottnál végzett munkát – és erről már beszéltem, de nem árt hangsúlyozni – abból a szempontból értékesnek tartom, hogy a szombati meccsig megvolt az esély, és úgy gondolom, a novemberi, Észtország elleni barátságos mérkőzésre Gellei Imrének kell felkészíteni a gárdát, hiszen semmi okunk nincs kapkodva kiválasztani az esetleges utódot, arról nem is beszélve, hogy akkor egyszerre két embert kellene fizetnünk. Ha az elnökség új kapitány kinevezése mellett dönt, akkor ő január elsején kezdheti meg a munkáját.