A nagy szavak helyett

Felesleges. Mondhatunk mi bármit, papolhatunk bármiről, ha mindez eleve nincs benne a játékosok minden gondolatában, ám biztos vagyok benne, ettől kell tartanunk a legkevésbé. Nem tökkelütött, tájékozatlan fiatalemberek készülnek erre a valóban sorsdöntő találkozóra. Pontosan tudják, mi az, amiért pályára lépnek ezen a napon, tisztában vannak vele, mennyire lehet ez a kilencven perc meghatározó a magyar futball sorsára és a saját sorsukra egyaránt. Talán nem is kellene mindezt most túlságosan hangsúlyozni. Nem azért, hogy ne tegyünk túl nagy terhet a fiúk vállára, egy profinak, egy válogatott sportolónak nem okozhat gondot ennek az átlagembert valóban elviselhetetlenül nyomasztó várakozásnak a kezelése. Egész egyszerűen azért lenne most célszerűbb elfelejteni a nagy szavakat, a hangzatos eszmefuttatásokat, mert ez most már végképp nem a szavak ideje. Egészen mostanáig lehetett fogadkozni, majd ünnepelni vagy magyarázkodni az eredménytől függően, hiszen eddig még mindig akadt egy újabb esély, a tovább élő remény teret adott a latolgatásnak, a játéknak a számokkal, a nevekkel: talán ha legközelebb a kapitány nem őt, hanem a másikat játszatja, akkor…Nincs már akkor, nincs már legközelebb. Csak a most van, és csak ez a mérkőzés van. Mindannyiunknak, akik még mindig nagyon szeretnénk, hogy a magyar labdarúgás ne csak a múltjára lehessen büszke.Éppen ezért – John Kennedytől lopott fordulattal élve – ne azzal foglalkozzunk, hogy mit tehet értünk a csapat, azt úgyis tudja mindenki. Azzal törődjünk inkább, hogy mit tehetünk most mi. Azért, hogy a csapat érezze, fontos a számunkra, mögötte állunk, ez nemcsak egy csapat a sok közül, hanem a mi csapatunk, az ország csapata, és valóban nem közömbös, mi lesz vele, és ezzel együtt mi lesz velünk, akik mint sivatagi vándor a pohár vízre, úgy vágyunk végre valami örömre is a mi szürke, tetszhalott magyar futballunkban. Vannak pillanatok, amikor felül kell emelkedni a jogos sérelmeken is. Amikor muszáj legalább egy meccs erejéig félretenni a rengeteg csalódás emlékét, amikor kilencven percre a remény fontosabb a szomorú valóságnál, és amikor valakit vagy valamit úgy kell szeretnünk, amennyire a szívünk mélyén nagyon szeretnénk szeretni.Mindössze – ez is része a szomorú valóságnak – huszonnyolcezer honfitársunknak adatik meg, hogy mindezt a helyszínen közvetlenül is megtegye, jelenleg ennyien férnek el a Puskás Ferenc-stadionban. Közvetve azonban sokkal többen lesznek ott, azaz sokkal többeknek muszáj ott lenniük. Tényleg hiába magyaráznánk bárkinek is, mekkora a tét, ha mi magunk sem érezzük át. Nincs helye itt most a pátosznak, a futball borzalmas játék: előfordulhat, hogy egy kapufáról kifelé vagy befelé perdülő labda dönt majd emberi sorsokról, milliók érzéseiről, egy egész sportág jövőjéről.A legkevesebb azonban az, hogy rajtunk semmi se múljon.