A Kanadában élő magyarok is szurkolnak

Vágólapra másolva!
2003.10.10. 20:59
Címkék
Egy jókívánság: kívánom az összes brantfordi magyar nevében, hogy verjék meg a lengyeleket, amiben mi itt, Brantfordban bízunk. Tisztelettel: Stephen István Polyák, volt gödöllői lakos.Ne foglalkozzatok a magyar focit rugdosók véleményeivel! Nem nekik kell bizonyítani, hanem nekünk, akik a rosszabb időkben is kitartanak mellettetek! Én ott leszek a lengyelek ellen, és bízom bennetek! De ha nem sikerül, akkor majd lesz legközelebb! Ne ijedjetek meg, mert nincs mitől! RIA-RIA HUNGÁRIA! Ui: Böőr Zoli góljával 1–0-ra nyerünk! Ja, és a Kovács Zolinak a kezdőben a helye!!! HAJRÁ, MAGYAROK!Tisztelt Gellei úr és kedves válogatott játékosok! Az ELTE programtervező matematikus szakán vagyok harmadéves hallgató, de azt hiszem így, a félév elején még nem a tanulás az első! Október 11-ig azzal töltöm a napjaim, hogy toborzom hallgatótársaimat, hogy aztán azon a szombaton egy kicsit rajtunk is múljon a győzelem! Tudom, hogy a stadion megtelik, nemcsak nézőkkel, hanem meghatottsággal és mérhetetlen örömmel is! A legjobbakat kívánom a felkészüléshez! Hajnalka.Rengeteg olyan meccsen voltam kint, ahonnan csalódottan jöttem haza. Most azt mondtam a barátomnak, menjünk ki, meglátjuk, mi lesz. Ha nyerünk, tuti. Ha nem? Rosszabb biztos nem lesz, mint a magyar–izland 1–2 hajdanán. Mi veletek vagyunk, nyerni kell! HAJRÁ, FIÚK!Kedves Imre bá’! 15 éves jászapáti lakos vagyok és nagyon szeretem a mostani válogatottat.11-én is ott leszek, ha törik ha szakad, és segítem magyarokat. Annak ellenére hogy aznap játszuk a serdülő NB III-as bajnokság legfontosabb meccsét a Jászberény ellen. Arra kérem, hogy nagyon tegyen rendet a játékosai fejében a meccs komolysága miatt és tüzelje fel őket. Én nem hiszem azt el, hogy a mostani magyar válogatott nincsen olyan jó, mint a 70-es években. Csak sajnos azok az emberek, akik most lenézik ezt a válogatottat, mindig azzal jönnek, hogy bezzeg a Détári idejében. Én hiszek a győzelemben és a magyar válogatottban. És nagyon várom, hogy elmúljon a bezzeges mondatok ideje. Mivel én is kapus vagyok, a Király Gáboréknak azt üzenem, mutassa meg a világnak, hogy Magyarországon olyan kapusok vannak, akik a világ bármely bajnokságában megállnák a helyüket! Nagy tisztelettel: Jocó.
Legfrissebb hírek

Kékszalag: beérkezett az utolsó hajó, a Kaland

Egyéb egyéni
6 perce

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
14 perce

Péni István országos csúcsot lőtt a Masped-kupán

Egyéb egyéni
31 perce

Vizes vb, női vízilabdatorna: Görögország–Magyarország

Vizes vb 2025
39 perce

Tiszakécskén áll össze a Barcikát az NB I-be juttató debreceni trió – NB II-es felvezetés, 1. rész

Labdarúgó NB II
48 perce

Az Aachenben remeklő magyar négyesfogathajtó nagyra törő terveket szövöget

Egyéb egyéni
49 perce

Jobbátlövő és kapus is távozik a Veszprémtől – hivatalos

Kézilabda
1 órája

Szczesny: Nálam Pedri kapná az Aranylabdát

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik