Tájékoztató: Visszajátsszák a gólokat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.10.09. 21:24
Címkék
A Puskás Ferenc-stadiont XXI. századi hipermodern létesítménynek minősíteni dőreség lenne, de legnagyobb sportpályánk üzemeltetője igyekszik a lehetőségekhez mérten kiszolgálni a nézőket.
A Sportfólio Kht., a Stadion Invest Rt. és a Magyar Labdarúgó-szövetség összefogásának köszönhetően a szombati Eb-selejtezőn két, egyenként 30 négyzetméteres kivetítőn játsszák majd vissza a találkozó érdekesebb jeleneteit. A sportkedvelőknek egyébként ismerős lehet a mátrixtábla, azt ugyanis a 2001-es margitszigeti vízilabda-Eb-n is használták. Mint azt Papp Albert, a Sportfólio Kht. vezérigazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a legérdekesebb eseményeket akkor ismétlik majd meg, amikor a labda nem lesz játékban; például ápoláskor vagy egy szögletrúgás előtt. Bár az UEFA általában nem engedi, hogy a mérkőzések közben a helyszínen visszajátsszák a jeleneteket, az MLSZ -vezetők közbenjárására az európai szövetség elöljárói ezúttal áldásukat adták a "tévézésre”. Puhl Sándor alelnök elmondta, ezt a rendszert Finnországban az U17-es Eb-n már kipróbálták – akkor nagy közönségsikert aratott. Puhl hozzátette: azt viszont tiltják a szabályok, hogy bármilyen téves játékvezetői ítéletet visszajátsszanak.
Legfrissebb hírek

Clémen Turpin európai társrekorder lesz a Kolumbia–Ghánán

Foci vb 2026
8 perce

Futballkedvelő operasztár – Hosszú Kávé Lukács Gyöngyivel

Képes Sport
16 perce

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
22 perce

Így ünnepelték Cipenga gólját London utcáin

Foci vb 2026
24 perce

Ezzel a góllal vezet a Kongói DK Anglia ellen – videó

Foci vb 2026
31 perce

Nagyot zuhant a német mezek ára

Foci vb 2026
33 perce

NB I-es rutinnal rendelkező védő érkezett Újpestre

Labdarúgó NB I
42 perce

„Miattatok Norvégiában 14 napig berúghatnak az emberek anélkül, hogy bárki csúnyán nézne rájuk” – Stale Solbakken Elefántcsontpart kiejtése után

Foci vb 2026
49 perce
Ezek is érdekelhetik