Gellei: Csak az játszhat, aki tiszta szívvel küzd

SZABADOS GÁBORSZABADOS GÁBOR
2003.04.03. 10:55
Címkék
"Először a szurkolóknak szeretném megköszönni a fantasztikus buzdítást"  kezdte mondanivalóját Gellei Imre szövetség kapitány a tegnapi magyar-svéd Eb-selejtező után.
A kép csalóka: azért még nem került padlóra magyar csapat
A kép csalóka: azért még nem került padlóra magyar csapat
A kép csalóka: azért még nem került padlóra magyar csapat
A kép csalóka: azért még nem került padlóra magyar csapat
A kép csalóka: azért még nem került padlóra magyar csapat
A kép csalóka: azért még nem került padlóra magyar csapat
A mérkőzésről a kapitány úgy vélekedett, hogy az igen zárt első félidőben még nem tudott megfelelően felpörögni a csapat, s elismerte, hogy az első félórában a svédek fölényben voltak. Gellei ezt azzal magyarázta, hogy ellenfelünk szombaton nem játszott mérkőzést. A fordulópontot a kapitány szerint Kenesei Krisztián kapufája hozta a 30. percben: egyrészt innentől a magyar csapat is többet támadott, másrészt ez indította el pechsorozatunkat, s a svéd együttes ezzel lélektani előnyt szerzett.
A második játékrészt tudatos rohanással nyitotta nemzeti tizenegyünk, mint Gellei mondta, mindent egy lapra feltéve igyekeztünk egyenlíteni. Ennek eredménye volt Lisztes Krisztián találata, de ezt – a kapitány szavaival – egy durva egyéni hiba követte, melyből ismét a svédek szereztek vezetést. Összességében a szakvezető úgy vélte, csapata küzdeni tudásból jelesre vizsgázott, és hozzátette: a mérkőzés megerősítette abban, hogy a jövőben is csak azokhoz a játékosokhoz forduljon, akik tudnak teljes szívvel küzdeni. Véleménye szerint ma a válogatott minden tagja maximálisan kiszolgálta a lelkes közönségét, persze a vereség így is mindenkinek fáj.

A svéd szakvezetés részéről Lars Lagerbäck állt a sajtó munkatársai rendelkezésére. A társkapitánynak főleg az első félidő tetszett, ott nagyjából az történt, amire számítottak. A második játékrészről szólva ő is kiemelte a sok gólhelyzetet, s elmondta, 2-1-es vezetésük után akár növelhették is volna előnyüket, ráadásul egy tizenegyest is számon kért Cortez Batista játékvezetőn, a Fredrik Ljungberg elleni szabálytalanságért. Összességében úgy vélekedett, hogy egy szoros meccsen megérdemelt győzelmet arattak.
Arra az újságírói felvetésre, miszerint a svéd csapat rendkívül durván játszott (melynek eredménye Böőr Zoltán súlyos bokasérülése, na és a sárga lapok 5-1-es aránya), a kapitány azt felelte: véleménye szerint nem lépték át a sportszerűség határait, de a technikás magyar futballistákat valóban nehéz volt tartani. Kiemelte azonban, hogy játékosai szándékosan senkinek nem okoznának sérülést. Gellei Imre erre megjegyezte: a világbajnokságon sokkal tisztábban játszott a svéd csapat, most sok volt a hátulról való szabálytalanság, azaz – ahogy a magyar kapitány fogalmazott – "mindent eszközt bevetettek a svédek".
Végezetül Lagerbäck megemlítette: miután a magyar és a lett nemzeti csapattal is találkoztak már a selejtezők során, véleménye szerint a magyar válogatott mind szervezettségben, mind technikailag felülmúlja Lettország együttesét.

Legfrissebb hírek

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
19 perce

Ezzel a góllal szerzett vezetést Japán a brazilok ellen – videó

Foci vb 2026
40 perce

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
49 perce

NB II: Kincses Ádám lett a BVSC-Zugló vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája

Japán vezetést szerzett a brazilok ellen

Foci vb 2026
1 órája

Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata

Kézilabda
1 órája

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
1 órája

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik