Vélemény - Nem lesz elég csúnyának lenni

De nem, valahogy nem visz rá a lélek, mert minek csapjam be őt is, magamat is, jobb az őszinteség, ezért hát azt mondom: kevés.Erre persze furcsán néz rám, látom a szemében, hogy mi, "sportosok” aztán tényleg semminek sem tudunk örülni.Na, ő persze nem tudja, amit jelesül tudott a mérkőzést megelőzően Gellei Imre szövetségi kapitány, hogy a kezdés előtt huszonnégy órával a közös beszélgetés során azért szállt fohász a katowicei Hotel Novotel halljából az égiekhez, hogy a válogatottunk játsszon csak egy pocsék rossz, már-már élvezhetetlen meccset a lengyelekkel, legyen 0–0 az eredmény, és mi boldogan fogadva az egy pontot úgy vágtassunk el a város közeléből, mintha soha nem jártunk volna erre.A fohász meghallgattatott: ily csúnyácska meccset ebben az Európa-bajnoki selejtezőkörben tán nem is látott a kontinens focirajongó közönsége, de ez nem baj, hiszen ez egyértelműsíti: a magyar válogatott teljesítette azt, amit kellett. A játékosokra nem lehet egy rossz szavunk, hiszen kilencven percen át fantasztikus fegyelmezettséggel, a taktikai utasításokat mondhatni maradéktalanul betartva (még ha olykor-olykor hibázva is) futballoztak. Mondjuk hát ki azt, ami nagy szó: van arculata a csapatnak, van tartása, és eljutott odáig, hogy egy ilyen kiélezett meccsen a lelátón sem kell körömrágva izgulni azon, hogy a kezdő sípszó után néhány perccel, avagy a lefújás előtt néhány másodperccel, vagyis az igazán kritikus pillanatokban kap sorsdöntő gólt a nemzeti csapat.Fogadjuk el, hogy manapság ez is valami, az pedig a hab a tortán, hogy a lengyelországi 0–0-s eredmény (ezzel együtt a hárommeccses veretlenség) odáig vezette a csapatunkat, hogy a svédek elleni Eb-selejtező sikeres megvívása akár (hangsúlyozzuk: akár!) a csoporttabella élére repítheti Magyarországot.Na, jó, de ezt hagyjuk is abba, ne a rózsaszín álmokat kergessük két napon át, hanem zökkenjünk vissza a valóságba, amelyik még most is olyan, mint a chorzówi hideg, szürkésfekete éjszaka, vagyis kissé homályos, és nézzük inkább azt, hogy – milyen volt ez a szombati meccs?Nos, olyan volt, amelyik után nem kell összeszorult szívvel várni a következő összecsapást, amelyik után lehet lelkesedni, a piros-fehér-zöld sálat a nyak köré kanyarítva a Puskás Ferenc-stadion felé indulni szerda este, de…Szült némi hiányérzetet.Megszülte például azt a véleményt, hogy továbbra is hiányzik egy valóban kiemelkedő tudású játékos egyéniségének a varázsa, hogy ezzel együtt hiányzik az a villanás, amelyik a futballistát a világ minden táján a csillagok magasságába emeli, és akire idővel szerte a kontinensen azt mondhatják, sztár is lehet. És bizony hiányzik a bizonyosság, amely megadja azt a lelátóra felülő nézőnek, hogy a csapat a kiélezett meccsét is valódi esélyesként, nem pedig szerencsevadászként kezdheti el. Nézzünk mindennek alátámasztására egy konkrét példát is: szombat este például az égvilágon semmi különbség nem volt a lengyel csapatban kiemelkedő tudású futballistaként számon tartott és a görög Panathinaikoszt erősítő Emmanuel Olisadebe és a ferencvárosi gólkirályjelölt, Tököli Attila produktuma között: ők mindketten akkor és ott bakiztak, ahol egy nagy profi (mondjuk azt, hogy sztárjátékos) nem hibázik. Ebben az atomizált, erőre és dinamikára épített futballban válogatott szinten már nincs tucatnyi helyzet, mint volt húsz esztendővel ezelőtt, hanem van csupán kettő, amelyikből a kapu elé érkező futballistának gólt kell lőnie, avagy fejelnie. Mi most láttuk, amit láttunk – Chorzówban az egyik és a másik oldalon az elhibázhatatlan ziccer lehetősége sem volt elég. És akkor a meccselemzés ezen pontján dicsérhetnénk ismét Király Gábort, hogy ő bezzeg micsoda bravúrral védett (éppen úgy, mint az ellenoldalon a szintén kiemelkedő tudással megáldott Jerzy Dudek), csakhogy éppen az a hiányérzet veleje: ezen kellene már átlendülni egy lengyel–magyar-szintű meccs kapcsán, hiszen a futball élvezhetőségét a támadók (a középpályások, a csatárok) adják meg, mégpedig azzal, hogy gólt szereznek.Persze talmi okoskodás ez. Elfogadom a riposztot: könnyű a sajtópáholyból, az íróasztal mögül bölcselkedni, de ezen sorok apropóját most semmi más nem szolgáltatja, mint az igencsak fogcsikorgatóra sikeredett és szépélményt alig kínáló Eb-selejtező után feltett kérdés: Na, milyen volt?Mert még most is arra gondolok, hogy talán jobban járunk mindannyian, akik a reményeinkkel felvértezve sokezermagunkkal együtt elindulunk a Puskás Ferenc-stadion irányába, ha önmagunkkal szemben is őszinték leszünk, és kimondjuk, hogy a svédek ellen sokkal több kell – egyetlen helyzetből kell berúgni a győztes gólt…Eb-selejtezők 2002-03