Úszás: edzőtáborozás közben elhunyt Gyurta Dániel norvég riválisa

Vágólapra másolva!
2012.05.01. 14:21
null
Alexander Dale Oen (1985. május 21.–2012. április 30.)
Címkék
Huszonhat éves korában szívroham következtében meghalt Alexander Dale Oen, a norvég úszósport kiemelkedő alakja, aki Gyurta Dániel egyik legnagyobb vetélytársa volt az utóbbi évek világversenyein.

 


A 100 méteres mellúszásban tavaly hazája első világbajnoki aranyérmét megszerző, a 2008-as pekingi olimpián ugyanebben a számban második, 200-on kétszeres Eb-ezüstérmes Dale Oen tragédiájáról Gyárfás Tamás, a hazai szövetség elnöke, az Európai Úszóliga (LEN) alelnöke – mint a LEN kommunikációs vezetője – tájékoztatta az MTI-t.

„Az olimpiai esélyesnek számító norvég fiú az Egyesült Államokban, arizonai edzőtáborozás közben hunyt el. Tréning után, a zuhany alatt találtak rá holtan" – mondta Gyárfás.

A segítség perceken belül a helyszínre érkezett, de hiába próbálták megmenteni a 26 éves fiatalembert, nem jártak sikerrel. A szívinfarktus tényét Per Rune Eknes, a norvég úszószövetség elnöke erősítette meg.

A magyar úszóválogatott egy részének balatonfűzfői edzőtáborában a debreceni Európa-bajnokság előtti záró felkészülési szakaszt irányító Kiss László szövetségi kapitány az MTI megkeresésére így reagált Dale Oen halálhírére:

„Az első szó természetesen a megrendülésé, a részvété, a második gondolat pedig az, hogy több évtizedes pályafutásom alatt egyszer sem találkoztam még ilyesfajta tragédiával. A mi sportágunkra ugyanis abszolúte nem jellemző, s egyetlen másik hasonló esetről sem tudok, amikor szív- vagy keringési probléma okozta volna egy úszó halálát. Az orvosi vizsgálatok végeredménye talán magyarázatot ad majd a miértre.”

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
3 perce

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
16 perce

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
33 perce

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
7 órája
Ezek is érdekelhetik