Olimpia: Sidi Péter nem került döntőbe kisöbű sportpuska fekvőben

Vágólapra másolva!
2012.08.03. 11:43
null
Sidi Péter lemaradt a döntőről (fotó: Action Images)
Címkék
A légpuska után a kisöbű sportpuska fekvő számban sem került fináléba Sidi Péter. A magyar versenyző a szétlövésig eljutott, de a nyolcas döntőről lemaradt, a 11. helyen zárt.

Sidi Péter légpuskában nem jutott döntőbe, de ma javíthatott a kisöbű sportpuska fekvőben. A magyar versenyző remekül kezdett, az első húsz lövése hibátlan volt.

A 33 éves sportlövő a folytatásban a 23., a 36. és a 38. lövésnél hibázott, de miután a többiek sem voltak hibátlanok (a kétszeres olimpiai bronzérmes fehérorosz Szergej Martinov kivételével, aki mind a 60 lövésénél tízest talált), így jó helyzetben várta a hajrát.

Ott azonban megremegett a keze: az 57. és az 58. lövésénél is kilencest lőtt, ami miatt nehéz helyzetbe került, ám megmaradt a lehetősége a szétlövésre. Sidi ugyanis kilences holtversenyben a negyedik helyen végzett 595 körrel, és a kilencek közül a legjobb öt bejuthatott a döntőbe.

A magyar versenyző sorrendben 10.4, 9.9., 9.5, 10.2, 10.0 körös lövéseket adott le, ez pedig a szétlövésben csak a nyolcadik helyre volt elég. Sidi így lecsúszott a döntőről, és összességében a 11. pozícióban zárt.

A fehérorosz Martinov – aki kétszeres ötkarikás bronzérmes – hibátlan teljesítménnyel tudta le a selejtezőt. A címvédő ukrán Artur Ajvazjan viszont lemaradt a fináléról, miután hét kör hátrányban fejezte be a selejtezőt.

A döntő 13 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Észak-Macedónia–Magyarország férfi kosárlabda-világbajnoki előselejtező

Minden más foci
5 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
5 órája

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
5 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
6 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
6 órája

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
6 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
6 órája

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik