Olimpia: Pars Krisztián döntős kalapácsvetésben

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2012.08.03. 15:17
null
Pars Krisztián két sorozatból letudta a kvalifikációt (Fotó: Reuters)
Címkék
Két dobás után már biztos, hogy Pars Krisztián ott lesz a kalapácsvetés vasárnapi döntőjében a londoni olimpián.

A magyar klasszis egy 77.11-es dobással nyitott a selejtezőben, majd másodjára 79.37 méterre repült a szer.

A kalapácsvetés döntős szintje 78 méter volt, ezt az első sorozatban csak ketten, a japán Murofusi Kodzsi és a szlovén Primoz Kozmus dobták meg, a másodikban pedig Parson kívül senki.

„Kicsit ideges vagyok, mert rengeteg idő telt el az A- és B-csoport között, sokat csúszott a program. Kétszer kellett bemelegíteni, ez kicsit fárasztó volt, s éreztette hatását az első dobásnál” – nyilatkozta Pars Krisztián, aki Tyihon visszaléptetésére csak ennyit mondott:

„No comment. Az élet visszaadja…”

Pars hozzátette, a döntőben 82 méteres dobással lenne elégedett. Nem tartja tehernek, hogy aranyérmet várnak tőle, mivel neki is ez az elvárása magával szemben.

A kalapácsvetés döntőjét vasárnap magyar idő szerint 21.20-tól rendezik.

OLIMPIA 2012
ATLÉTIKA, FÉRFI KALAPÁCSVETÉS, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Pars Krisztián (magyar) 79.37 méter
2. Murofusi Kodzsi (japán) 78.48
3. Primoz Kozmus (szlovén) 78.12
4. Olekszij Szokirszkij (ukrán) 77.65
5. Kibwe Johnson (amerikai) 77.17
6. Kiril Ikonnyikov (orosz) 76.85
7. Szymon Ziólkowski (lengyel) 76.22
8. Dilsod Nazarov (tádzsik) 75.91
9. Lukás Melich (cseh) 75.88
10. Nicola Vizzoni (olasz) 74.79
11. Alexander Smith (brit) 74.71
12. Valerij Szvjatoha (fehérorosz) 74.69

 

Legfrissebb hírek

Mindhárom dartsvilágbajnok továbbjutott Wolverhamptonban

Egyéb egyéni
10 perce

Csütörtöki sportműsor: Örményországban lép pályára a magyar válogatott

Minden más foci
53 perce

Győzzünk, hogy ne kelljen számolgatni!; Nadir Benbuali: A Győr a legjobb magyar csapat

E-újság
1 órája

Megszakadt a Zalgiris Kaunas jó sorozata, simán nyert az Olympiakosz a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Zverev a sima vereséget elkerülte, de így is Sinner nyerte kettejük csatáját az ATP-világbajnokságon

Tenisz
1 órája

Szétlövéses sikerrel mutatkozott be Ted Dent a Volán kispadján

Jégkorong
2 órája

Az FTC 41 gólos meccsen szerezte meg harmadik győzelmét a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2 órája

Európai kézilabdaligák: Albek Anna hét gólt lőtt

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik