Karakas pontszerző, az ötödik helyen végzett

Vágólapra másolva!
2012.07.30. 13:02
null
Karakas Hedvig (jobbra) hatalmas csatákat vívott (Fotó:MTI/Kovács Tamás)<br />
Karakas Hedvig az ötödik helyen végzett az olimpiai cselgáncstorna női 57 kilogrammos versenyében. A magyar dzsudoka vitatható bírói döntéssel kikapott az Európa-bajnok, vb-bronzérmes román Corina Caprioriutól, majd a következő mérkőzését aranyponttal megnyerte az orosz Irina Zablugyina ellen, így a bronzéremért küzdhetett. A bronzmeccset a francia Automne Pavia ellen egy jukóval elveszítette a lábsérüléssel küszködő Karakas, aki így is elégedett lehetett teljesítményével – a magyar cselgáncsküldöttség eddig kitűnően szerepel.

 

BRONZMÉRKŐZÉS

A bronzmérkőzésen Karakas Hedvig ellenfele a 22 éves francia Automne Pavia volt, aki első három meccsét megnyerte, majd az elődöntőben kikapott a japán Macumoto Kaoritól. A másik, korábbi bronzmeccset az amerikai Marty Malloy nyerte meg az olasz Giulia Quintavalle ellen.

Karakas a meccs előtt arra panaszkodott, hogy érzi korábbi sérülését, nagyon fáj a lába. Ez azonban nem látszott a magyar versenyzőn a meccs elején, vissza tudta verni a francia támadási kísérleteit.

LONDON 2012
CSELGÁNCS, NŐI 57 KG, A VÉGEREDMÉNY
1. Macumoto Kaori (japán)
2. Corina Caprioriu (román)
3. Automne Pavia (francia)
és Marti Malloy (amerikai)
5. Karakas Hedvig (magyar)
és Giulia Quintavalle (olasz)

Az első percek értékelhető akció nélkül teltek el, passzivitás miatt mindkét versenyzőt figyelmeztette a mérkőzésvezető.

Pavia ezután váltani tudott, több akcióval is próbálkozott, és az egyik akciója után jukót ítéltek a javára. A folytatásban Karakas a francia kezét próbálta beszorítani, de nem járt sikerrel, Pavia ki tudott bújni.

A hajrában a magyar dzsudoka futott az eredmény után, de nem tudott akciót indítani, így elveszítette a mérkőzést, ezzel az ötödik helyen zárt.

„Összességében ez egy szép nap volt: ilyen felkészüléssel, a combsérüléssel küszködve, egész nap egyre jobban fájó lábbal dzsúdózva nem lehetek elégedetlen – mondta a bronzmérkőzés után Karakas Hedvig a Nemzeti Sportnak. – Volt, hogy az is kétségesnek tűnt, indulhatok-e az olimpián, úgy voltam vele, ha már egy-két meccset tudok nyerni, elégedett lehetek, úgyhogy ez az ötödik hely örömmel tölt el. Hiányérzet csak amiatt lehet bennem, hogy mi történt volna, ha nem sérülök meg, de azt gondolom, kihoztam magamból a maximumot."

Illés Sándor, Karakas edzője szerint a francia Pavia megérdemelten nyert.

„Ez így sikerült, a két intés jogos volt, Hedvignek egy kicsit agresszívebbnek kellett volna lennie. Végig a francia akarata érvényesült, sajnos Hedviget a sérülése is hátráltatta" – mondta a tréner az MTI-nek.

A BRONZMÉRKŐZÉSÉRT

Az orosz Irina Zablugyina Karakashoz hasonlóan bírói döntéssel maradt alul a negyeddöntőben. Az első két és fél percben nem történt értékelhető akció, 2:17-tel a vége előtt aztán passzivitás miatt Karakast megintették. A hátralévő időben sem tudtak egymással mit kezdeni, így jöhetett a ráadás. Ebből 24 másodperc telt el, amikor Karakas jukót ért el, ezzel befejeződött az összecsapás, az aranyponttal diadalmaskodó magyar cselgáncsozó a bronzéremért küzdhet, a hivatalos program szerint 16.03-tól, de ez biztosan csúszik. Ellenfele a francia Automne Pavia lesz.

„Természetesen nagyon örülök, hogy sikerült győznöm. A meccsen inkább jobbról próbálkoztam, de a meccset eldöntő akciót végül balról értem el. Kétszer is próbálkoztam ezzel az akcióval, és másodjára sikerült” – kezdte érékelését a Nemzeti Sportnak Karakas Hedvig az Irina Zablugyina elleni vigaszági győzelem után.

A dzsudoka elmondta, egyre jobban érzi korábbi sérülését. Mint ismeretes, Karakas másfél hónappal az olimpia előtt combizomszakadást szenvedett.

„Nagyon fáj a lábam de most már kibírom valahogy. A kondimmal egyébként minden rendben, fel vagyok készülve a hosszú meccsekre" – mondta Karakas, aki az utolsó két meccsén ráadásra kényszerült.

 

Karakas öröme Zablugyina legyőzése után (Fotó: MTI/ Kovács Tamás)
Karakas öröme Zablugyina legyőzése után (Fotó: MTI/ Kovács Tamás)

 

A NEGYEDDÖNTŐBEN

Nem elég a tetemes csúszás a cselgáncsprogramban, lassan kezdődött a harc a román Corina Caprioru ellen, mert tisztítani kellett a tatami szőnyegét. Az első két percben sikertelen akciókat hozott csak az összecsapás, sőt újabb perc telt el hiábavaló erőfeszítéssel.

Mindkét versenyző aktívan, de óvatosan küzdött, így egyikük sem tudta végigvinni az akcióját, így következett a hosszabbítás az aranypontért.

Úgy tűnt, a román is fárad, és mindketten többször közel jártak ahhoz, hogy legalább egy jukót összehozzanak. A nyolc perc után következett a bírói döntés, és a döntnökök közül ketten a románt látták jobbnak, és csak egyikük Karakast.

Caprioru a győzelem után kiintegetett a lelátóra – lehet, hogy Vízer Máriusznak, a Nemzetközi Cselgáncsszövetség romániai elnökének?

Karakas ellenfele a vigaszágon az orosz Irina Zablugyina lesz, aki az amerikai Marti Malloyjal szemben maradt alul, ugyancsak bírói döntéssel.

A NYOLCADDÖNTŐBEN

A magyar lány a 16 között a brazil Rafaela Silvával csapott össze: Karakas és a brazil lány eddig egyszer találkozott egymással pályafutása során, és akkor Rafaela Silva nyert, ám ezúttal – némileg szerencsés körülmények között – sikerült a visszavágás.

Az első másfél percben gyakorlatilag még csak fogást sem találtak egymáson a felek, majd Karakast megintették. A brazil ezt követően is aktívabbnak tűnt, és két perc elteltével vazaarival vezetést szerzett, ám ezt követően videóztak, és eltörölték a vazaarit, majd leléptették a brazil ellenfelet.

A lassításokból kiderült: a brazil lábat fogott, ami tilos az új szabályrendszerben. Rafaela Silva teljesen összeomlott a tatamin az ítélet kihirdetése után.

„Azt hittem, a bíró törli majd a vazaarit, de aztán Sanyi bácsi szólt (lllés Sándor, Karakas edzője – a szerk.), hogy le fogják léptetni – nyilatkozta Karakas az MTI-nek. – Silva egy évvel fiatalabb nálam, de ahhoz képest nagyon taktikus versenyző, balos alapállású, arra kellett figyelnem, hogy a bal kezével ne fogjon rá a csípőmre. Amikor eldobott, igyekeztem kikerülni az ippont, így meg is húztam a lábamat, de a továbbjutás mindenért kárpótol.”

A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Karakas az első fellépésén a spanyol Concepción Bellorín ellen lépett tatamira, és ő kezdett jobban, másfél perc után megintették a spanyolt, és a folytatásban is inkább a magyar tűnt aktívabbnak, igaz, értékelhető akció sokáig egyik oldalon sem volt, mert legtöbbször földharcba torkollott a felek egymásnak feszülése. Egy perccel a csata vége előtt azonban a spanyol jukót harcolt ki, ám ezzel még nem volt vége: megannyi próbálkozás után – 12 másodperccel a vége előtt – Karakas eldobta ellenfelét, így ipponnal győzött.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik