Olimpia: több ezren köszöntötték a hazatérő magyar sportolókat

MTI MTIMTI MTI
2012.08.13. 15:40
Címkék
Több ezren, köztük szurkolók, barátok, hozzátartozók felfokozott hangulatban köszöntötték a Londonból hazatérő magyar olimpikonokat hétfő délután a budapesti Syma-csarnokban.

Az eseményen megjelent Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, volt köztársasági elnök.

Borkai Zsolt köszöntőjében hangsúlyozta, hogy már csak azért sincs miért szégyenkezni, mert a magyar olimpiai csapat tagjainak több mint ötven százaléka pontszerzőként tért haza.

„Azért is büszkék lehetünk a versenyzőkre, mert nemcsak eredményeikkel, hanem viselkedésükkel és cselekedeteikkel is kivívták a világ elismerését" – tette hozzá.

Semjén Zsolt beszédét azzal kezdte, hogy büszke lehet az a nemzet, amelynek ilyen olimpikonjai vannak, majd kiemelte, a versenyzőkért határon innen tízmillió, a határon túl pedig ötmillió magyar szorított.

Legfrissebb hírek

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
5 perce

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
13 perce

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
26 perce

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
52 perce

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 órája

Meglepő helyen bukkant fel Erling Haaland képmása

Minden más foci
1 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája