Olimpia: Joó Abigél legyőzője nyert női 78 kg-ban

MTI MTIMTI MTI
2012.08.02. 18:06
Címkék
Férfi 100 kg-ban az orosz Tagir Hajbulajev, női 78 kg-ban pedig a korábban Joó Abigélt kiejtő amerikai Kayla Harrison győzött a londoni olimpia cselgáncstornájának csütörtöki versenynapján.

David Cameron brit kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök is megtekintette csütörtökön a londoni olimpia cselgáncstornájának helyosztóit az ExCel központban.

Putyin érkezésére számítani lehetett, hiszen maga is dzsúdózik, a Nemzetközi Cselgáncsszövetség (IJF) tiszteletbeli elnöke, aki rendszeresen megtekinti a sportág világversenyeit. Ott volt a 2010-es bécsi Eb-n is, amikor Joó Abigél aranyérmet nyert. A 78 kg-os magyar versenyzőnek ezúttal nem hozott szerencsét Putyin, mivel sérülten kikapott a bronzmérkőzésen.

A két politikus látogatása előtt hirtelen megduplázódott a biztonsági személyzet minden be- és kijáratnál, illetve a tribünök előtt öltönyös testőrök jelentek meg, ettől eltekintve a szervezők igyekeztek diszkréten megoldani érkezésüket.

A 100 kg-os férfiak küzdelmeiben Putyin Tagir Hajbulajevnek, Cameron pedig a 78 kg-os nőknél Gemma Gibbonsnak szurkolhatott. Előbbi örülhetett jobban, Hajbulajev ipponnal nyert a döntőben, s boldogan kiintett az ingujjra vetkőzve tapsoló Putyinnak.

Gibbons a fináléban attól az amerikai Kayla Harrisontól kapott ki, aki ellen Joó Abigél nyerésre állt, amikor megsérült a negyeddöntőben.

OLIMPIA 2012, CSELGÁNCS
FÉRFIAK, 100 KG
1. Tagir Hajbulajev (Oroszország)
2. Naidan Tuvsinbajar (Mongólia)
3. Dimitri Peters (Németország) és Henk Grol (Hollandia)
NŐK, 78 KG
1. Kayla Harrison (Egyesült Államok)
2. Gemma Gibbons (Nagy-Britannia)
3. Mayra Aguiar (Brazília) és Audrey Tcheuméo (Franciaország)
5. JOÓ ABIGÉL (Magyarország)
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Zalaegerszeg–Ferencváros az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
1 órája

Meglepetésre a Lazio kiesett Serie B-s ellenfelével szemben az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
1 órája

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
2 órája

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2 órája

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
2 órája

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
2 órája