Olimpia: Szilágyi kiejtette a címvédőt, nyolc között van

2012.07.29. 14:31
Címkék
Szilágyi Áron a címvédő kínai Csung Man legyőzésével bejutott a legjobb nyolc közé a férfi kardozók versenyében a londoni olimpián.

Szilágyi gyors tussal kezdett, majd előbb a kínai vitt be kettőt, azt követően pedig a magyar vívó három találatot. Az ötödik kiemelt Szilágyi 7:3-ra is vezetett, s 8:4-nél következett a szünet. A folytatásban sem tört meg Szilágyi lendülete, szebbnél szebb tusokat vitt be, 11:5-re is ment, sikere nem forgott veszélyben. Végül 15:10-el biztosította helyét a következő körben.

A 2007-ben csapatban világbajnok, tavaly egyéniben Eb-bronzérmes Szilágyi az előző körben simán, riválisa viszont csak hatalmas csatában jutott tovább, ráadásul a magyar vívónak több pihenője is volt. Csung Man megnyerte a négy évvel ezelőtti olimpiát Pekingben, de utána nem igazán volt kiemelkedő eredménye, ezúttal pedig nem tudta szorossá tenni a Szilágyi elleni asszót.

A nyolc között a német Max Hartung vár rá, aki négytusos hátrányból állt fel a dél-koreai Gu Bong Il ellen, és 15:14-re nyert.

OLIMPIA 2012, FÉRFI KARD EGYÉNI
NYOLCADDÖNTŐ
Szilágyi Áron (magyar)–Csung Man (kínai) 15:10
Legfrissebb hírek

Statisztikák: megvan a vb-k történetének első duplázója – öngólból

Foci vb 2026
10 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
23 perce

Szombati sportműsor: már a nyolc közé jutás a tét a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
40 perce

Auf Wiedersehen! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
41 perce

Vb-füstölgések (2. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
41 perce

Messi vs. Vozinha – íme, az Argentína–Zöld-foki-szigetek meccs kezdői

Foci vb 2026
42 perce

Mat Ryanből nem lett Tim Krul, Egyiptom tizenegyesekkel búcsúztatta Ausztráliát

Foci vb 2026
49 perce

Egyiptom nyerte a tizenegyespárbajt, Ausztrália búcsúzik

Foci vb 2026
55 perce
Ezek is érdekelhetik