Olimpia: az argentinok megnehezítették Stefanssonék dolgát

Vágólapra másolva!
2012.07.29. 12:48
Címkék
A férfi kézilabdatorna is kezdetét vette a londoni olimpián: az A-csoport 1. fordulójában Izlandnak meggyűlt a baja Argentínával, de végül hat góllal nyertek Stefanssonék.

A férfi kosarasoknál Nigéria ugyan elrontotta az utolsó negyedet Tunézia ellen, de így is 60–56-ra nyerni tudott.

Majd 17 perc telt el a mérkőzésből, amikor Tunézia 10(!) pontnál tartott összesen, a nigériai légi elhárítás tökéletesen működött, ahogy azt már megszokhattuk a venezuelai kvalifikációs torna alatt is pár héttel ezelőtt. Eközben a 15 pontos, 9 lepattanós Alade Aminu vezetésével már 29–10-re ment az esélyesebbnek tartott gárda, mely csak úgy, mint mai riválisa, története első olimpiai meccsét játszotta. A félidő zárása egész jól sikerült a 18-at szóró Rzig húzta tunéziaiknak, de így is 31–15-re vezetett két negyed után Nigéria.

A fordulás után szépen lassan belemelegedett a támadásokba is a 23 triplakísérlettel próbálkozó Tunézia, de okosabban játszott az egyébként még mindig elég szervezetlenül kosárlabdázó, ugyanakkor jobb egyéni képességekkel rendelkező játékokból álló ellenfél. Még 5 perc volt vissza a negyedik negyedből, amikor 49–47-nél 2 pontra jött fel Tunézia, ám onnantól feleszmélt Ike Diogu és a Skinn, Obasohan duó is jobban vigyázott a labdára. A hajrában ugyan megadta az esélyt többször is a végig vezető nigériai válogatott a kontinentális riválisnak az esélyt az egyenlítésre, de a záró fél percben egy elhibázott Obasohan büntető után három egységnyi differenciánál nem talált be Tunézia, így kénytelen volt fejet hajtani a fennállása első olimpiai győzelmét arató Nigéria előtt.

OLIMPIA 2012
FÉRFI KÉZILABDA, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Izland–Argentína 31–25 (15–14)
Svédország–Tunézia később
Franciaország–Nagy-Britannia később
FÉRFI KOSÁRLABDA, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Nigéria–Tunézia 60–56 (18–7, 13–8, 14–16, 15–25)
Egyesült Államok–Franciaország később
Argentína–Litvánia később
FÉRFI RÖPLABDA, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Nagy-Britannia–Bulgária 0:3 (18, 20, 24)
Ausztrália–Argentína később
Olaszország–Lengyelország később
NŐI GYEPLABDA, 1. FORDULÓ
B-CSOPORT

Új-Zéland–Ausztrália 1–0

Argentína–Dél-Afrika
Németország–Egyesült Államok

 

Legfrissebb hírek

NS-elismerés: szerkesztőségünket díjazta a Magyar Kerékpáros-szövetség

Kerékpár
31 perce

Alcaraz lesz Sinner ellenfele az ATP-vb döntőjében

Tenisz
38 perce

Visszafogott teljesítmény a magyar cselgáncsozóktól a zágrábi GP-versenyen

Egyéb egyéni
48 perce

Herrem remekelt, de csapata kikapott a kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

A Ferencváros legyőzte az első helyen álló Pustertal Wölfét

Jégkorong
1 órája

Férfi vízilabda ob I: nem hagyott esélyt a Honvéd a Szolnoknak

Vízilabda
1 órája

Női NB I: a Puskás Akadémia legyőzte az FTC-t; összeesett a szegedi csapat játékosa a pályán

Labdarúgó NB I
1 órája

Asztalitenisz: három magyar érem a szombathelyi nemzetközi versenyen

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik