Olimpia: Arra is figyelni kellett, hogy minket se ismerjenek ki - Mocsai

2012.07.31. 14:51
Címkék
Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a meccs alatt kellett észrevenni a koreaiak játékában a támadható pontokat, miközben arra is figyelni kellett, hogy minket ne ismerjenek ki. Mikler Roland tegnap tudta meg, hogy ezúttal ő jut szóhoz, míg Lékai Máté szerint nem pánikoltak a szünetben.
NYILATKOZATOK
MOCSAI LAJOS: – A koreaiak játékstílusát Európában nem lehet modellezni, és igazából a meccs alatt kell észrevenni azokat a dolgokat, amiben jobbak tudunk lenni. Arra is kellett figyelni, hogy a mi játékunkat se ismerjék ki, ezért az utolsó negyedórában próbáltuk meg azt a kétirányítós szisztémát, ami révén sokkal többet futottunk be a védőik mögé labda nélkül, és ezekből jöttek a ziccerek. Az első félidő azért volt fájó, mert akkor még a ziccereket kihagytuk. A kapusuk ellen is sikerült meglőni azokat a pontokat, amiket nem nagyon tudott védeni. Óriási küzdelemben nyertünk! (MTI)
LÉKAI MÁTÉ: – A dél-koreaiak nyitott védekezése, lerohanós stílusa kellemetlen az európaiaknak, hiszen ez szokatlan számunkra. Éppen ezért nehéz volt megtalálni ellenük az ütemet a cselekhez, de ahogy teltek a percek, egyre jobban alkalmazkodtunk. A szünetben nem pánikoltunk, arról beszéltünk, hogy a ziccereinket be kell lőni.
MIKLER ROLAND: – Tegnap este tudtam meg, hogy én védek, a szakvezetés célja az, hogy mindenkit tűzben tartson. Csak a végén hittem el, hogy meglesz a meccs, de tanulságként megjegyezhetjük, hogy ennyire nem szabadna magunkra engedni senkit, akit nem muszáj, mert könnyen meglephetnek minket. Úgy éreztem, hogy egyre inkább elbizonytalanítom a lövőiket, bár egy-két lövésről még így is lemaradtam. Ezt majd át kell beszéljük, vissza kell nézzük, de örülök, hogy ennyit hozzá tudtam tenni ehhez a mérkőzéshez, ehhez a győzelemhez.

Legfrissebb hírek

Georges Leekens figyelmeztette a nyolcaddöntőre készülő belga válogatottat

Foci vb 2026
4 perce

Elmarad a Yoka–Gasszijev nehézsúlyú bokszvilágbajnoki címmecs

Ökölvívás
16 perce

A FIFA szerint helyes volt elvenni a horvátok drámai gólját, itt a magyarázat!

Foci vb 2026
19 perce

Stollárék párosa győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
25 perce

F1, Brit Nagydíj, szabadedzés

F1
37 perce

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
47 perce

Georges Leekens: Most csoda történt velünk, de ebben nem lehet újra bízni

Foci vb 2026
52 perce

Alaba az osztrákok vb-kieséséről: Sok könny hullott az öltözőben…

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik