London 2012: Hosszú Katinka már itthon készül

MTI MTIMTI MTI
2012.07.09. 15:41
Címkék
A debreceni úszó Európa-bajnokság után hat héten át az Egyesült Államokban edzett, hétfőtől azonban már ismét itthon van, és a Balaton mellett készül a londoni olimpiára Hosszú Katinka.
„Mától én is Fűzfőn vagyok, a válogatott edzőtáborában, ahol például Cseh Laci, Kis Gergő és Biczó Bence is gyakorol – mondta az MTI-nek a világ- és Európa-bajnoknő, aki az egyik legfőbb éremvárományos a magyarok közül az ötkarikás játékokon. – Nagyon gyorsan eltelt a kinti másfél hónap, pedig kőkemény felkészülést végeztem.” Mivel a viadal tőszomszédságában edzett, volt módja közelről követni az Egyesült Államok úszóinak minapi omahai olimpiai selejtezőjét. „A verseny egyik tapasztalata számomra az, hogy egy úszódöntőben bármi megtörténhet, hiszen olyanok is lemaradtak a londoni részvételt érő első két helyről, akik pedig holtbiztos favoritnak számítottak a rajt előtt. Ami az én három olimpiai számomat illeti, örülök, hogy sem a két vegyesen, sem a 200 pillangón nem születtek olyan rémisztően jó idők. Persze mindhárom győztes eredmény igen jó, de mivel erre ők nagyon készültek, mert itt dőlt el az olimpiai indulásuk, biztató, hogy nem járnak sokkal előttem” – mondta. Hosszú Katinka mindazonáltal óvatosan beszélt az olimpiáról: „Hogy fő számomnál, a 400 m vegyesnél maradjak, nemcsak az amerikaiak veszélyesek, hanem ott van még régi angol riválisom, Hannah Miley, vagy éppen az ausztrál olimpiai bajnok, a mindkét vegyes számban világcsúcstartó Stephanie Rice is, és ne feledkezzünk meg Jakabos Zsuzsáról sem. Vagyis olyan erős a mezőny, hogy már a délelőtti selejtezőben keményen nyomni kell…” Ami általában a várható magyar úszószereplést illeti, a 23 éves klasszis versenyző így fogalmazott: „A legtöbb pénzt Gyurta Danira tenném fel, és én úgy gondolom, hogy ha öt úszóérem összejön Londonban, az már nagyszerű eredménynek számítana…”
Legfrissebb hírek

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
20 perce

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
26 perce

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
58 perce

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
1 órája

Magyar csoda Birminghamben: Vindics-Tóth Lili ezüstérmes, Szabó Nóra 4. a maratonin

Atlétika
1 órája

Arsenal–City: megerősödött bajnok várja az új korszakot nyitó kupagyőztest

Angol labdarúgás
1 órája

Rosszul sikerült Djokovics US Open-főpróbája

Tenisz
2 órája

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
2 órája