London 2012: Kanada hivatalos megemlékezést akar 1972-ért

MTI MTIMTI MTI
2012.06.16. 06:42
Címkék
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) álláspontjával szembemenve egyperces néma csenddel emlékezne a közelgő londoni nyári olimpia megnyitóján az 1972-es müncheni játékokon meggyilkolt 11 izraeli sportolóra Kanada, amelynek parlamentje erről szóló javaslatot fogadott el.

Az észak-amerikai ország törvényhozásának alsóháza egyhangú szavazással hagyta jóvá a liberális párt indítványát, amelynek értelmében a július 27-én kezdődő játékokat megnyitó ceremónián egyperces csenddel emlékeznének meg az olimpiák történetének tán legsötétebb fejezetéről.

A megemlékezést eredetileg Izrael szorgalmazta a 40 évvel ezelőtt a müncheni olimpiai faluban palesztin szélsőségesek által túszul ejtett, majd meggyilkolt 11 sportolójáért. Az izraeli atlétákat a Fekete Szeptember nevű terrorszervezet ejtette túszul, a kiszabadításukra indított német rendőrségi akció azonban teljes kudarcba fulladt: a 11 sportoló mellett egy német rendőr és öt palesztin szélsőséges is életét vesztette.

A kanadai liberális párt a szóvivője útján jelezte: büszke arra, hogy ebben a kérdésben közös állásponton vannak Izraellel. „Reméljük, hogy a NOB elfogadja kérésünket" – fogalmazott Irwin Cotler. Kanada az első ország, amely kiállt az izraeli kezdeményezés mellett.

A NOB május 22-én jelezte, hogy nem szervez egyperces néma megemlékezést. A szervezet „rendszeresen megemlékezik az 1972-es tragédiáról, és ezt újra megteszi Londonban, egy ceremónia keretében a játékok idején, de nem lesz egyperces csend a megnyitó ünnepségen" – szögezte le a NOB egyik szóvivője.

Legfrissebb hírek

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
37 perce

Rutin, magabiztosság, támogatás – Gulácsi Péter nagy értéke lehet a Villarrealnak

Spanyol labdarúgás
38 perce

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
58 perce

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
1 órája

Márton Viviana változatlanul a tekvandós világranglista és olimpiai rangsor élén

Egyéb egyéni
1 órája

Elképesztő bírói döntés: Az utolsó kilométeren büntették meg az éremért küzdő Venyercsán Bencét

Atlétika
1 órája

Örülhet az edző, ha élvezik a játékot a fiatalok

Labdarúgó NB I
1 órája

Vizes Eb: Milák, Kós és Kertész is továbbjutott – videók

Úszás
1 órája