Rio 2016: harc a széldeszkások és a sárkányszörfösök között

MTI MTIMTI MTI
2012.05.14. 06:50
Címkék
Jelentős médiavisszhangot és tiltakozást váltott ki az érintett országokban, hogy a Nemzetközi Vitorlásszövetség (ISAF) döntése értelmében a 2016-os riói olimpián a szörf helyett a sárkányszörf szerepel a programban.

A döntő szavazáson 19:17 arányban kerültek többségbe a paplanernyővel vontatott sárkányszörf támogatói, de elképzelhető, hogy győzelmüket csak félreértésnek köszönhetik. Azóta ugyanis Izrael és Spanyolország illetékesei is jelezték, hogy eredetileg a széldeszkásokat akarták benn tartani az ötkarikás műsorban, de a voksolás során hibáztak.

A szörfösök azt fontolgatják, hogy peticíót nyújtanak be a határozat ellen, a Facebookon már támogatókat is gyűjtenek ehhez. A legaktívabb ellenzők között van az izraeli szövetség, az ország ugyanis szörfben nyerte eddigi egyetlen olimpiai aranyérmét, hét ötkarikás medál közül hármat a szörfösei szereztek.

„A küldötteket a szavazás során összezavarták, sokak számára az egész eljárás követhetetlen volt, beleértve a prezentációkat is – jelentette ki Yehuda Maayan, az Izraeli Vitorlás Szövetség elnöke. – Ez olyan, mintha egy cselgáncsozónak azt mondanák, hogy mostantól birkózóként folytatja."

Christoph Sieber, az osztrákok olimpiai bajnok szörföse azonban nem osztja ezt a véleményt. Sieber jelenleg az osztrák kiteszörfös szövetség vezetője, s szerinte sok korábbi szörfös vált vitorláról paplanernyőre.

Üdvözölte a döntést Sir Richard Branson is. A 62 éves, extrém vállalkozásairól is elhíresült milliárdos, akinek egyik hobbija a sárkányszörf, elhatározta, hogy az olimpiai programba kerülést családjával együtt úgy ünnepli meg, hogy kiteszörffel átszelik a La Manche csatornát.

Legfrissebb hírek

A Vasas fordított Kispesten, így a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
12 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
14 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
34 perce

Fordulat a szünet után, a Tatabánya legyőzte a Celjét a nemzetközi torna bronzmeccsén

Kézilabda
57 perce

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Honvéd vízilabdacsapata horvát és görög ellenfelet kapott a BL-ben

Vízilabda
1 órája

Több mint 120 nevező Nyirádon, az FIA autókrossz Európa-bajnoki futamon

Egyéb autó-motor
1 órája

Jön a román élvonal történetének első székely rangadója

Minden más foci
1 órája