London 2012: jól kezdtek a magyarok a kajak-kenu pótkvalifikáción

MTI MTIMTI MTI
2012.05.16. 16:24
Címkék
Jól kezdték a poznani olimpiai pótkvalifikációs kajak-kenu versenyt a magyarok – különösen a kajakosok –, akik négy férfi számban próbálnak további kvótákat gyűjteni a londoni játékokra.
A viadal honlapja szerint K–1 1000 méteren Pauman Dániel taktikusan versenyezve, nagyszerű hajrával megnyerte szerdai előfutamát, s mivel a győztes egyből a csütörtöki döntőbe került, a délutáni középfutamban már nem is kellett vízre szállnia. Szintén megspórolta magának a köztes fordulót, és már készülődhet a második napi fináléra a Sík Márton, Beé István duó, amely K–2 200 méteren másodikként ért célba az oroszok kettőse mögött (itt az első három jutott tovább egyenes ágon). A kenusoknál Horváth Gábor (C–1 200 méter) ötödik lett első pályáján, rá csütörtökön délben középfutam, majd – a magyar küldöttség reményei szerint – délután döntő vár, míg C–2 1000 méteren a kevés nevező miatt csak finálét rendeznek, amelyben érdekeltek lesznek a Korisánszky testvérek, Péter és Dávid is. Párosban csak az első, az egyes számokban pedig az első kettő hely ér olimpiai indulási jogot. A tavalyi, szegedi világbajnokságon a lehetséges 18-ból 14 kvótát – a maximális hat női kajakost, valamint hét férfi kajakost (8 a maximum) és egy kenust (4) – szerzett meg a magyar válogatott. A lengyelországi regatta az utolsó lehetőség az indulási jogok számának növelésére.
Legfrissebb hírek

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
11 perce

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
19 perce

Olasz Kupa: 18 éves új igazolása duplájával jutott tovább a Parma

Olasz labdarúgás
21 perce

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
31 perce

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
54 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
1 órája

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
1 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
1 órája