Kajak-kenu vk: kizárták a Kovács, Janics párost

MTI MTIMTI MTI
2012.05.26. 21:20
Címkék
A középfutamot követően kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu világkupa-versenyen, mert a mérlegelésen a megengedettnél könnyebb volt a hajójuk.
A hazai szövetség beszámolója szerint az előfutam után még minden rendben volt: a Szabó Gabriella, Csipes Tamara és a Kovács, Douchev-Janics egység is futamgyőztesként jutott tovább. A középfutamokban is meggyőzően szerepeltek a lányok, Szabóék a másodikak lettek, ők ott lesznek a vasárnapi döntőben, a másik futamban pedig Janicsék a legjobb idővel elsőként értek célba, de őket a mérlegelés után kizárták.„Tizenkét dekával volt könnyebb a hajójuk az előírtnál, sajnos még olyan rutinos versenyzők is hibázhatnak, mint Natasa és Kati – mondta Storcz Botond szövetségi kapitány. – Nagyon sajnálom, hogy kizárták őket. Jól versenyeztek az elő- és a középfutamban, szerettem volna látni, mire mennek a döntőben a másik magyar páros és a nemzetközi mezőny ellen.”C–1 200 méteren Vajda Attila nem jutott be az A-döntőbe. Az 1000 méter olimpiai és világbajnoki címvédője ötödik lett a középfutamában. K–1 200 méteren Molnár Péter sem jutott be a legjobbak közé, ő negyedikként siklott a célba a középfutamban.Női K–1 200 méteren viszont Douchev-Janics Natasa nagyon magabiztosan versenyzett, az elő- és a középfutamát is megnyerte.Molnár Péternek Kadler Viktor párjaként sem sikerült döntőbe kerülnie, vasárnap K–2 200 méteren csak a B-döntőben lesz érdekelt a duó.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
36 perce

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
41 perce

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
57 perce

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
1 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
1 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
1 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
1 órája