Asztalitenisz: Lovas továbbjutott csoportjából a világselejtezőn

MTI MTIMTI MTI
2012.05.11. 16:31
Címkék
Lovas Petra megnyerte pénteki mérkőzését, így a második helyen továbbjutott csoportjából az asztaliteniszezők utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén, a dohai világselejtezőn.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a magyar játékos – aki a csütörtöki nyitó napon egy-egy győzelmet és vereséget könyvelhetett el – harmadik meccsén a moldovai Aliona Ninél bizonyult jobbnak négy szettben.

Jakab János 3:1-es vezetésről 4:3-ra kikapott a kínai származású, lengyel színekben versenyző Wang Zeng Yitől, de ha esti találkozóján legyőzi norvég ellenfelét, ő is folytathatja a kieséses szakaszban.

A csoportokból az első kettő jut-jutott a 32-es táblára, a kieséses szakaszba. Lovas magyar idő szerint 19.30 órától játszik a legjobb 16 közé kerülésért, ellenfele egyelőre nem ismert.

Az már eldőlt, hogy egyesben csak a már korábban indulási joghoz jutó Póta Georgina és Tóth Krisztina, illetve Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám állhat majd asztalhoz Londonban, de amennyiben Lovasék sikerrel járnak a katari fővárosban, a magyar válogatottak a csapatversenyben is ott lehetnek az ötkarikás játékokon.

Alapesetben a nőknél az első hat, a férfiaknál pedig az első kilenc hely ér majd kvótát Dohában, de ezek a számok változhatnak még.

Az olimpiai csapatversenyen a hat földrész legjobbja (az idei világbajnokságon nyújtott teljesítmény alapján, feltéve, hogy 3, 2 vagy 1 játékosa korábban már kvótát szerzett), a rendező ország, valamint az egyesekben legtöbb játékost adó kilenc nemzet vehet részt. Ha kilencnél több nemzet felel meg a kvalifikációs szabályoknak, akkor a csapat-vb-n kialakult rangsor dönt. Dortmundban a magyar nők a 11., a férfiak a 17. helyet szerezték meg.

ASZTALITENISZ OLIMPIAI VILÁGSELEJTEZŐ, DOHA
FÉRFIAK
16. CSOPORT
Wang (lengyel)–Jakab 4:3
Később
Jakab–Ronneberg (norvég) 18:45 óra
Csütörtökön
Jakab–Li Csia-seng (tajvani) 4:1
Jakab–Oluyomi (nigériai) 4:0
NŐK
3. CSOPORT
Lovas–Ni (moldovai) 4:0
Csütörtökön
Lovas–Dubkova (fehérorosz) 4:0
Dvorak (spanyol)–Lovas 4:0
A csoport végeredménye: 1. Dvorak 3 győzelem, 2. Lovas 2, 3. Dubkova 1, 4. Ni 0
Legfrissebb hírek

A Vasas fordított Kispesten, így a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
13 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
15 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
35 perce

Fordulat a szünet után, a Tatabánya legyőzte a Celjét a nemzetközi torna bronzmeccsén

Kézilabda
58 perce

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Honvéd vízilabdacsapata horvát és görög ellenfelet kapott a BL-ben

Vízilabda
1 órája

Több mint 120 nevező Nyirádon, az FIA autókrossz Európa-bajnoki futamon

Egyéb autó-motor
1 órája

Jön a román élvonal történetének első székely rangadója

Minden más foci
1 órája